A pécsi zenei élet egyik üde színfoltja a csak csajokból álló Rokokó Rosé. A hat hölgyemény személyes ízlése, élményei, érzései formálódnak eggyé a zenekarban. A zenei palettán valahol a Szabó Balázs Bandája és a Holdviola erdeinek közelében táborozik a Rokokó Rosé lágyabb, gyermekien ártatlan és őszinte dallamaival; folkkal kevert népzene, lendületes basszusgitár és dob alappal. Az eleinte a fiúk felé tett bizonyítási kísérletként indult zenekar mára összeszokott, családias társasággá nőtte ki magát. A Csinos Presszó bővített kerthelyiségét pénteken köszöntő Rokokó Rosé szertelen lányai nevükhöz híven rosé fröccsel felszerelkezve csüccsentek le az asztalhoz, hogy harsány nevetések és sztorizgatások mellett megválaszoljanak pár kérdést.
ZEN&Roll: Van koncert előtti rituálétok, és ha igen, mi az?
Rokokó Rosé: Van, több is. Úgy alakult, hogy a Ludditák Turné című száma lett a mi közös, koncertre hangolódó dalunk. Az a refrénje, hogy „Én odaadnám a fele karom, hogyha velem bulizna a zenekarom.” Az a vicces, amikor elbújunk magunkba a koncert előtt, mások azt hiszik, hogy elmegyünk drogozni, miközben csak körbeálljuk valamelyikünk telefonját és teli torokból üvöltjük a számot. Persze nyilván teli vigyorral jövünk vissza és ez félreérthető. Valamint újabban van még egy fantasztikus sláger, az Ádám hol vagy?, ezt ezer szólamban, kánonban énekeljük. Mindehhez hozzájárul, hogy elég gyakran tartózkodunk a WC-ben. Ha nincsen back stage, a szórakozóhely mosdóját teljesen befoglaljuk fél órára. Sminkelünk, alapozunk, ki így, ki úgy. Ha olyankor benyit valaki, furcsán néz ránk, mert ez ilyen kiabálós, visítozós ügy. Közben megbeszéljük a számokat, track listet írunk, beénekelünk. Amikor ez elmarad, kifejezetten rossz koncertet kezdünk, mert nem tudunk egymásra hangolódni.
ZEN&Roll: Le kellett mondanotok olyan álmotokról, ami miatt belevágtatok a zenélésbe?
Rokokó Rosé: Nem voltak ilyen nagy kimondott céljaink, így nem is tudtuk elbukni őket. Csak szerettünk volna együtt zenélni, megmutatni, hogy lányok együtt tudnak jó zenét csinálni. Erről nem is álmodtunk, hogy lesz olyan hónap, amikor minden hétvégén lesz legalább egy koncertünk. Inkább kishitűek vagyunk, nem merünk annyira nagyokat álmodni, hanem inkább túlteljesítjük magunkat.
ZEN&Roll: Mit gondoltok, mi lesz veletek a bűvös huszonhetedik évetek után?
Rokokó Rosé: Még egyikünk sem hagyta el, legtöbben addigra már gyereket szeretnénk. Azzal szoktunk viccelődni, hogy egyszerre kellene szülnünk, hogy ne kelljen sokat leállni a zenekarral. Lányoknál ugye ez kicsit kényes téma, de még ez messze van. Örülünk, ha megéljük azt, és nem lesz világvége. Mi csak túléljük, szeretnénk zenélni mindenképpen, sokáig és együtt.
