A fesztivál második napja kétségtelenül szürkébben és komorabban indult, már ami az időjárást illeti. Délelőtt és kora délután a Nap még a tegnap izgalmait pihengetve csak ritkán bújt elő, ehhez mérten a látogatók száma is alacsonyabb volt az első naphoz képest. Aki viszont ott volt, biztosan nem bánta meg.
A napot Beck Zoli és Háy János közös produkciójával indítottuk, ahol a zenész és az író barátsága bontakozott ki előttünk a téren. A kihelyezett széksorok villámgyorsan teltek meg az érdeklődőkkel, így nem kevesen a fűben ülve hallgatták az előadást. Egymás után adták elő műveiket, két előadás között anekdotákat mesélve, viccelődve teremtették meg a bensőséges hangulatot. Hallhattuk többek közt a 30Y nagysikerű slágereit, az Ahogy elképzeltem és az Egy perccel tovább című számokat egy szál gitár kíséretével; Háy János Lajos utolsó levele Feri feleségéhez című novelláján is jóízűeket nevettünk. Egyéni előadásokon kívül koprodukciókat is láthattunk: a Hamlet átdolgozásának előadásában nem csak ők ketten, a közönség is részt vett. Sajnos azonban nem lehetett teljes az előadás, mert az eső közbeszólt, és előadók-nézők együtt áztunk; így egy gyors zenei végszó kíséretében mindenki fedett helyre igyekezett.
Az eső elől menekülve becsatlakoztunk a Medence Csoport: RE+CONCEPT műhelyébe, ahol régi molinókból készíthettünk táskát különböző szabásminták alapján. Miután kiválasztottuk a nekünk legjobban tetsző anyagot és szabásmintát, körberajzoltuk, kivágtuk, aztán kezdődött a sorban állás a varrógépeknél. Izgalmas volt néhány percre designerkedni, a hosszú várakozás miatt azonban az élmény veszített a varázsából. Ennek oka, hogy egyesek megszegték az egy táska per fő szabályt, és rejtélyes módon az éppen elkészült táska helyét átvette egy újabb varrnivaló darab. Végül persze a kész, újrahasznosított táska-csoda mindenért kárpótolt minket, az eső is elállt közben, így ismét a szabadtéri programokkal folytattuk a napot.
Hat óra után, vonakodva bár, de a Ginko színpad irányába, Fluor Akusztikra vitt a lábunk. Meg kell mondjam, voltak fenntartásaim, mert a Mizu-hoz hasonló számokat vártam, ami nem igazán az én világom. Ezért is ért váratlanul, hogy teljesen már stílust képviselve láthattam színpadon Fluor Tomit. Az együttes csinos rocker lányainak bemutatása után elkezdődött a maroknyi közönség felspannolása. Annak érdekében, hogy a színpad előtt csoportosuljunk, azt játszottuk, hogy minden szám után három lépéssel közelebb lépünk, így a számok közben csatlakozókkal együtt, többmaroknyi tömegként lépkedtünk mindig előre. Végeredményben elmondható, hogy a Képkockák és Az út a cél című számok nagyban hozzájárult ahhoz, hogy pozitív csalódásként, és egy meglepően pozitív élményként marad meg bennem ez a koncert.
A Pirogránit udvart héttől az Intim Torna Illegál vette birtokba. Még sosem voltam ITI koncerten, nem is értem miért, de mindenkinek csak ajánlani tudom. A zenekar az egész koncert alatt hihetetlenül energikus, vidám és laza volt. Ennek köszönhetően nem csak azok érezték jól magukat, akik kívülről fújták az összes dalszöveget, a magamfajta „első bálozók” is együtt ugráltak a számos koncertet megjárt fesztiválveteránokkal. A dalok rendkívül fülbemászóak, nem egyet sikerült menet közben megtanulni, hiszen a zenekar örömmel énekeltette a közönséget, amikor csak tehette. Szinte kézzel fogható volt a szeretet, ami az együttes és közönsége között lebegett, a mosoly automatikusan kiült az emberek arcára. Legyen az a Hipnotizőrkirály, az Eva Mendez, az Albérletem vagy az Ébressz fel, az egész Pirogránit udvar egy emberként énekelte, és együtt fogja legközelebb a Fishing on Orfűn, immáron a Nagyszínpadon, ahol ismét találkozhatunk velük, ha egy jót akarunk bulizni.
Annyira egymást érték tegnap a jobbnál jobb koncertek, hogy majdnem annyit rángattuk-kapkodtuk a fejünket, mint egy fullos metálkoncerten, mire sikerült ebből-abból is elcsípni... Egyikünk a Kodály Központ kedvességének jóvoltából bejutott az idén 25 éves, az egész világot bejárt Amadinda ütőszeneker Presser Gáborral és Karácsony „James”-el közös koncertjére. És nem talált szavakat. Ugyan csak kísérőrendezény volt, de még az akár ~5000-s belépőt is megérte vón’. Óceániától Ugandán át az USA-ig kalandoztunk egy színpadnyi sose látott hangszer körül, ahogy a 4 úriember a műsor elsőr harmadában megspórolt nekünk egy világkörüli utat... Majd Pici bácsi és James is teret kaptak, érzelemtől túlcsorduló saját és közös számokkal. Hatalmas volt a szeretet a színpadon, még nagyobbak a sztorik. A szemek lepilledtek, de nem aludni, hanem alászállni egy másik, misztikusabb, mindennél ősibb világba... Ez az élmény egyszerűen külön cikket követel, amit hamarosan megírunk a blogon.
Épp beestünk Random Tripre, ahol a már ismerős dob-basszus-dj-szintis kvartett ma Barabás Lőrinccel, Judieval, az egzotikus hangú pacsirtával és a slammer-rapper-színpadmester MC Zeekkel egészültek ki... Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy az 1. napi kissé lájtos produkció után teljesen elájultunk. Jávor és Lőrinc elképesztő magabiztossággal irányítják a váltásokat, a zenészi szem nélkül jóformán észrevehetetlen színpadi kommunikációban semmi erőltetett és semmi begyakorolt nincs... Az effektek, a csudás vibe-ok és Lőrinc trombitajátéka ezzel a mézédes, idegen női énekhanggal, meg a rím-machineként működő Zeekkel kiegészülve meg olyan élményt nyújtott, mintha a Massive Attack játszana egy brazil utcai felvonuláson, happy hourben, alaposan bekoktélozva, mégis hibátlanul. Egyszerűen nem tudtuk otthagyni a színpadot. Körülöttünk a most modorosan ijesztő betörőknek öltözött Improvokálosok bújtak a tömegbe, mutatva, hogy cccsss, ne is figyeljünk rájuk – magasan a legjobb élőreklám, amit valaha láttam bármilyen feszten.
A Junkie Jack Flashéknak csak a végét csíptük el... Indokolatlanul kevesen voltak (már a náluk megszokotthoz képest), de a buli megvolt. Nem igazán tudunk mit írni róluk, mint amit mindig: hozzák a stabilan dögös, de még épp slágeresen torzítatlan kocsmázós bluesrock-hardrock hibridüket, VÉGRE némivel több szaxofonnal, és úgy is kinézve, ahogy egy rocksztár-bandának kell. Talán majd most, a zárónapon egy kis random jammeléssel bepótoljuk együtt a lemaradásunkat belőlük, mert ha valakire érdemes figyelni Pécsen most, hát ők azok.
Rövid cikkírásra estünk csak be a SZOBA Sessiönsre, ahol akkor épp a Stereo Kollektiv kezdte meg pörgetni a beateket. Az élmény felemás: látszik és hallatszik, hogy a srácok kb. szótárral a fejük alatt alszanak, mert a nyelvi lelemény és a szinkronjuk is hibátlan, az alapok nagyon erősek, különösen a swinges jellegűek tetszettek, sőt még egy alkalmi SZOBA-számot is elnyomtak... de a dalok vége lecsapottnak hat, az ötletes fordulatok között elveszik az igazi, érdemi mondanivaló, és mindössze 20 percet nyomtak, a majd’ félszáz lelkes, levegőbe vesztszájd-ísztszájd jeleket és cidereket lengető hip-hop horda ellenére is. De akkor már műsor volt a szomszédban, nem volt nehéz eltéveszteni: csak követni kellett a fülig szájjal rohanó embereket a nagyszínpadhoz...
Anna és a Barbijai birtokba vették a pirogránit-udvart, és le is hengerelték a meglepő mennyiségű csillogó szemű 30-as/40-esekből és besózott, csujogató, ugráló és testszörfölő diákokból álló nagyérdeműt. Mintha az álmos publikum végre magához tért volna, aminek már ideje volt – vagy csak egy-egy kedvencére „tartogatja magát” mindenki? Legalább itt kicsapódtak az energiák: az Álmatlan és a Nyuszika kettős zárására előbb a szemek, majd a felsők vizesedtek. Egyedül azt sajnálhatjuk, hogy az a játékosság és szenvedély, ami a zenekar védjegyévé vált, nem tud kiteljesedni szabadtéri, nagyobb színpadokon, csak kisebb, zárt helyeken, ahol Anna rámászhat az emberekre és belógathatja a mikit... Viszont itt nem csapta agyon a tüzijáték a koncertet, hanem kiváló időzítéssel megkoronázta azt, sokan össze is ölelkeztek, még vadidegenek is – és ez bizony egy igazi ünnepi pillanat volt.
Az Ártérben megkezdődő D.O.G.-ra léptünk tovább... Fröccsözős-cigizős-disznóviccmesélős zene volt ez, mégsem az a mocskos bluesrock, amire számítottam a világ minden feléről elszármazott urakat egyesítő kompániától, hanem inkább egy blues & hip-hop fúzió. A hatalmas érdeklődést talán a friss debütalbumnak köszönhették, de Ertl Dani dumafelelős karizmája is rátett az összhatásra. Minden jósága ellenére (és lehet, épp a relatív tömegnyomor miatt is) inkább a SZOBA Sessiöns helyszínén fejeztük be az éjszakát...
...ahol végre valóban beindult a jam, a The Tablespoon, a Plug, a Rokokó Rosé tagjai és az Eosin Ghettós Soltész Peti vezényletével, ahogyan szép: teljesen tervezetlenül. És jól. Még egy alkalmi Légcsavar-emlékkoncertecske is becsúszott, hisz a tagok egymásra találtak a színpadon. Holnap orbitális zárást és nagyzenekari mindenki-játszik jamet ígérnek a jelenlevők és a stáb. Ezek után mi simán hiszünk nekik.
Végre valóban elérte a fesztiváli hangulat a Zsolnay negyedet. Ideje volt. És most lássuk, sikerül-e csúcsra járatni az érzést szombaton?
