Nem idegen az utca Beck Zoli számára, aki pénteken a Négy Muskétással tér vissza régi világába. Zoli hosszan mesélt utcazenész élményeiről, és azt is elárulta, mivel készülnek a pécsiek számára.
ZEN&Roll: Zenéltél már utcán? Ha igen, milyen tapasztalatod van?
Beck Zoli: Igen, a 90-es éveket gyakorlatilag végig zenéltem az utcán. Leginkább a Balaton parton, Alsóörs, Tihany, Füred, Almádi, Veszprém. Sőt, az első Veszprémi Utcazene Fesztiválon is részt vettem, még 2000-ben.
ZEN&Roll: Mennyiben más az utcán zenélni, mint esetleg egy fesztiválon vagy klubban?
Beck Zoli: Elképesztően más. Ha koncertezel, az emberek jellemzően azért érkeznek, hogy meghallgassanak téged, ha pedig az utcán zenélsz, a legkevésbé sem azért jönnek, hogy téged hallgassanak. Furcsa versenytársaid lesznek az utcán: például egy kereszteződésben elhúzó autó, ami elvonja az emberek figyelmét vagy a kukorica árus, aki éppen akkor főzte meg a legfinomabb kukoricáját a világon. Magyarul nem zenei kontextusban van az utcazenélés. Ezért is izgalmas kaland: ekkor derül ki, hogy miként tudsz valamit közölni, amikor az emberek abszolút nem erre a közvetítésre vannak felkészülve.
ZEN&Roll: Van valamilyen nagyon negatív vagy éppen pozitív élményed az utcazenével kapcsolatban?
Beck Zoli: Nagyon negatív még egy sem volt. Bár egyszer elzavartak minket a tihanyi apátság elől, azért, mert obszcén dalokat énekeltünk. Ami ugyan akkor nagyon népszerű volt, csak nem éppen az apátság előtt.
Egyszerűen az utcán ki vagy szolgáltatva, ráadásul, amikor zenélni kezdtünk, annyira nem volt pénzünk, hogy nem volt hol laknunk. Ezért mindenféle parkokban aludtunk, Almádiban például mindig tudták az ottani rendfenntartók, hogy ott fogunk aludni. Nagyon rendesek voltak minden éjjel ránk néztek, sőt kora reggel ébresztettek is, hogy el kellene menni, mert indulnak a rendőr járőrök. E tekintetben az utcazene tele van pozitív élményekkel. Ami az izgalma, hogy nagyon sok jó emberrel találkozol, olyan emberekkel, akikkel más körülmények között szóba sem állnál, mert más az érdeklődési körötök, a társadalmi státuszotok. Talán éppen szerettem nagyon.
ZEN&Roll: A Hangulatszigetre mivel készültük? Saját dalokkal vagy feldolgozásokkal?
Beck Zoli: A Hangulatszigetre úgy készülünk, hogy megérkezik hozzám az Egyedi Peti. Megpróbálunk a teraszon néhány üveg bort elfogyasztani, természetesen gitárral a kézben. Majd másnap érkezik Likó Marci, akkor ugyanezt a bortréninget megpróbáljuk végrehajtani, szintén gitárral a kézben és, amikor ezt elvégeztük, akkor egyszer csak valamikor kora este megérkezünk a belvárosba. Ami pedig ez alatt a két napos kemény felkészülés alatt kialakul bennünk, azt játsszuk. Az biztos, hogy játsszunk Fruttik dalt, Óriás dalt, 30Y dalt, illetve olyan kedvenc dalainkat, amik egyébként nem a mi szerzeményeink, csak szeretjük őket. Úgyhogy megpróbálunk rendes utcazenészek, lenni. Ami nyilván baromi nehéz, hiszen az utcán a szerzett tekintélyed, a színpad ereje és státusza, a csak neked kijáró fények és hangtechnika teljesen mellőzve van. Az utcazene a demokrácia legtisztább és legnagyszerűbb formája.
ZEN&Roll: Milyen érzés együtt zenélni más zenésztársakkal? Ebben a formában zenéltetek már együtt?
Beck Zoli: A teraszunkon már sokat. Az Óriással és a Fruttikal is turnéztunk már együtt, így sokat játszottunk egymás színpadain. Ilyet viszont még sosem csináltunk, hogy alkalmi zenekarként összeállunk egy műsor erejéig.
ZEN&Roll: Várod már a Hangulatsziget fesztivált?
Beck Zoli: Igen, hisz önmagában piszok izgalmas, hogy utcára állunk. Nagy kaland lesz, megnézzük, hogy mit tudunk, érdekli-e az embereket a zenénk. Én bízom benne, hogy igen.
Szöveg: Gerber Petra
Kép: 30Y Facebook
