Lehetetlen volt elég korán érkezni, kapunyitás előtt fél órával már a parkolóig állt a sor a Pécsi Est Café előtt szombat este. Nem csoda: a tavalyi Szentimentálé-turné után újra tombolásra vártak a kiéhezett pécsiek.
Amint bebocsátást nyert a tömeg, megtelt az első sor. Negyed 10-kor lépett színpadra az előzenekar, a Muriel, addigra már hézagosan ugyan, de a tánctér is feltöltődött. A négyfős fiatal banda fokozta az amúgy is izgatott alaphangulatot, így mire 10 óra után a 30Y-ra került sor, már mindenki készen állt a régóta áhított zúzdára. Ekkor már érezhető volt a teltház minden előnye és hátránya: együtt üvölt közel ötszáz ember, miközben igyekszik gazdálkodni a hiányos oxigénnel.
A bő egy éves szünet után újra klubkoncertet játszó 30Y zenei repertoárja sokat változott, visszakerültek olyan feledésbe merült dalok, mint a Karambol, vagy a Sötét fiúk, illetve az újonnan megjelent EP-ről az Ahogy elképzeltem, illetve a Disszidál. A Csak most ne… kezdetű szintén új dal eredetileg nem volt tervben, de egy lelkes fiatal bekiabálására végül a fiúk úgy döntöttek, ezzel is kedveznek a közönségnek, ha már Beck Zoli kutyája, Kacat is megcsillogtatta színészi tehetségét a klip kapcsán. A dalok sorrendjének is örülhettünk: a pogózós Mentés másként, Bogozd ki, Teremtős után lassabb, dallamosabb számok következtek, így néha-néha kipihenhettük a fáradalmakat egy kis Felhő, Néz, vagy Csönded vagyok alatt.
A visszataps után a zenekar életmentőként kiosztotta a maradék ásványvizeket az első soroknak, és látva a megfáradt tömeget, megállapították, hogy a színpad a legbiztonságosabb hely egy ilyen terepen. Végül a Sötét van zárta a sort, majd az elköszönésnél a zenekaron, és a közönségen is látszott, hogy újra minden rendben van, visszatért az igazi 30Y. Nem titok, hogy a zenekar nehéz időszakon van túl, de aki március 22-én ott volt, tanúsíthatja, hogy ismét minden a helyére került. Persze Endi távozásával érezhető a szólógitár hiánya, de a fiúk ügyesen kitöltik a hézagokat, és ugyanúgy élvezhetjük az eredeti 30Y hangzást, mint azelőtt.
Többünkben felmerült, nem nőtte-e ki a 30Y az Est Café méretét, de végül arra jutottunk, hogy megérte egymás izzadtságában végigugrálni a több mint másfél órát. Újra büszkén mutogathatjuk egymásnak a vásárolt kitűzőket, és persze versenghetünk, ki szerzett nagyobb kék-zöld foltokat, miközben önkívületben ordította, hogy ,,Életben maradni.”
30Y először! Másodszor…?
Bár pécsi vagyok, bevallom, hogy a tegnapi volt életem első 30Y koncertélménye. Így akár egy kisgyerek, kíváncsian vártam, vajon milyen érzéseket fog kihozni belőlem az este és fogok e könnyen jegyezhető refréneket ordítani a színpad felé a zene mámorában úszva. 10-kor érkeztem, az első sorok már természetesen beteltek, de ezzel azért sikerült megbékélni, jó lesz nekem a hátsó sor is, elvégre a zene a lényeg.
Aztán berobbant a színpad, fények és a 30Y, hatalmas taps és sikítás. Ahogy körbenéztem, meglepődve bámultam végig az embereken: a 15 éves már korántsem szomjas gimnazistáktól a 30-as üzletemberekig, mindenkit megmozgatott a zenéjük. Még engem is, aki egyébként más zenei világban mozog, magával ragadott a hangulat, amit közösen teremtett a zenekar a tomboló közönséggel. Igazából olyan volt az első, de biztosan nem az utolsó 30Y koncertem, mint egy jól kevert koktél: ütős. De legközelebb az első sorokig fogom küzdeni magam.
Szöveg: Mezei Réka, Maklári Brigitta
Képünk illusztráció