ZEN&Roll

Máris bevéstük a naptárunkba 2015 június 17-ét, hiszen a friss bejelentés szerint ekkor indul a Fishing On Orfű! A megszokott kínálaton és a Kispál és a Borz exkluzív koncertjén felül a szervezők jövőre egy egyedi tehetségkutató akcióval is készülnek. 

Ugyan, hogy még több mint fél év van a Fishing on Orfű kezdetéig, de máris érdemes gondoskodni a jegyeinkről, hiszen minden bizonnyal most is nagyon hamar elfogynak a belépők. Elővételben december elsejétől lehet megvásárolni a belépőket - hangzott el a fesztivál szervezőinek pécsi sajtótájékoztatóján, ahol a Kispál és a Borz is összeállt két szám erejére.  Ahogy azt jól tudjátok, az idei első karrier-áttekintő koncert a Bräutigam Gábor kiválásáig tartó időszakból szemezgetett, 2015-ben a ’94-’98-ig terjedő időszak következik, tehát a Sika, kasza, léc, Ül, Bálnák, ki a partra és Holdfényexpressz lemezek legjobb dalai - ennek megfelelően Kispál András és Lovasi András mellett Dióssy Ákos is ott volt a sajtótájékoztatónak helyet adó Nappaliban.

A legendás zenekar életművét feldolgozó koncerteket méltó módon kívánják megörökíteni, így minden decemberben díszdobozban, feljavított hangzásban jelennek meg az adott évben feldolgozott korszak lemezei, ráadásul melléjük az azévi fishinges Kispál-koncert dvd-je is bekerül. Az első, december 10-től megvásárolható kiadvány így az első 4 újramasterelt sorlemezt, valamint az idei orfűi koncert dvdjét tartalmazza - ahogy Lovasi András elmondta, a hangzás drámaian jobb lett a korai, több mint 20 éve megjelent lemezek eredeti verzióinál.

Nem csak a múlt, hanem a jövő is fontos szerepet kap a 2015-ös Fishingen, hiszen a szervezők egy új kezdeményezés segítségével próbálnak friss vért juttatni a magyar könnyűzenébe, ez pedig a Nagyszoba névre keresztelt audiovizuális projekt, amely 2015 elején indul be. A Nagyszoba egy olyan tér, ahol a zenekarok ugyanazon - többnyire nem hétköznapi - tárgyak segítségével szólaltatják meg dalaikat. “Továbbra is szeretnénk olyan zenekarokra felhívni a figyelmet, akiket értékesnek tartunk, de még nem ismertek széles körben. Viszont nem tehetségkutatós keretek közé helyeznénk őket, hanem egy olyan szobába, ahol nem megszokott eszközökkel kell zenélni. Például sörösüvegeken vagy poharakon, a groove pedig lehet akár egy ajtócsukódás vagy papírtépés. Ha kimozdítunk egy zenekart a komfortzónájából, nagyon érdekes dolgok születhetnek.” – mondta el Lovasi András. Kezdetben a projekt meghívásos alapon működik majd, március közepétől pedig videósorozatként kerül bemutatásra. A Nagyszoba helyszínként is jelen lesz a 2015-ös Fishingen, ahol bárki kipróbálhatja majd magát, “szobazenészként”.

Érdemes mostantól figyelni a FOO Facebook oldalára, ahol friss infókat lehet olvasni a jegy előrendelésről, és árakról, illetve az alakuló programkínálatról. Ha pedig mindez nem hozta volna meg a kedvet, íme az idei fesztivál hangulatvideója!

Kép/videó: Fishing on Orfű

Utolsó napjához érkezett kedvenc nyárindító fesztiválunk, a Fishing On Orfű, azonban a résztvevők semmi jelét nem mutatták annak, hogy elfáradtak volna a negyedik napja tartó koncertezésben. A nagyszínpadon olyan fellépők gondoskodtak a remek hangulatról, mint az Anna and the Barbies, a Heaven Street Seven, a Vad Fruttik, majd a négy napnak méltó keretet adott a Kiscsillaggal való befejezés.

A késő délutáni órákban az Anna and the Barbies pörgette fel a sörstandoknál megpihent embereket, már itt nyilvánvaló volt, hogy az utolsó nap sem lesz kevésbé közkedvelt, mint az előzőek. A korai időpont ellenére a tömeg még néhol hézagosan, de közös lelkesedéssel tombolt Annáék megszokottan energiabomba dalaira.
Mire a Heaven Street Seven színpadra állt, a kellőképpen felajzott közönségben már nehezebben lehetett utat törni, rengetegen voltak rá kíváncsiak, hogyan fogta ki a krézi srác Dél-Amerikát. Szerencsére a Hullik a zápor című szám legkevésbé sem volt aktuális: a lehető legideálisabb fesztivál-időjárásról gondoskodtak az égiek, szinte a Fishing egészében.

A Made In Pécsen nem sokkal később az Egyedi Peti által vezetett Óriás állt éppen föl. Nem sokkal háromnegyed kilenc után kezdtek el játszani és végig kontaktot tartva a közönséggel, több mint egy órán keresztül lehettünk részesei Petiék örömzenéjének. A rajongók persze végig tombolták a koncertet, ám a hangulat az utolsó két dal közben szökött a tetőfokára: a Fát dönteni és a Mindenki írja dalokat teli torokból üvöltötte a közönség.

A Vad Fruttikra már teljesen besötétedett, és aki eddig nem állt be az első sorokba, annak már nem volt sok esélye: ekkorra telítődött a színpad előtti terep (nem sejtettük, hogy ezt még lehet fokozni.) A színpad előtt hömpölygő tömeg tanúbizonyságot tett róla, hogy Likó Marciék zenekara az alternatív szféra legkiemelkedőbb jelensége. Felcsendültek régi, ám ismerős nóták is, mint a Sárga Zsiguli, a Kemikáliák vagy a Limonádé. Ám csemegézhettünk az új dalok közül is: A Válaszok nélkül, a Darabokban, a Másodpercek és Decibelek ugyanolyan eufórikus hatást értek el, mint a régi klasszikusok. Marci színpadi jelenléte átjárta a teret, végig tartotta a kapcsolatot a méretesre duzzadt tömeggel és igyekezett minél erőteljesebb és színvonalasabb előadást produkálni.

A Made in Pécsen aztán érkezett az évtized legfontosabb magyar zenekara, a Soori&Poolek, amely korunk legégetőbb problémáit énekli meg, legyen szó a kíméletlen módon bevágó tangáról, avagy az ámokfutó Elton John megállításáról. Az ujját mindig a közélet aktuális ügyeinek ütőerén tartó zenekar ezúttal is reflektált az elmúlt hetek legfontosabb ügyeire, azaz a Trónok harca évadzárójára és a focivébére – mi legalábbis így értelmeztük a közönség közé bedobált gumibunkókat és gumikardokat, illetve focilabdákat.

Végül, de nem utolsó sorban felcsendültek a Kiscsillag dallamai. A nap folyamán az éneklés és tombolás itt hágott a tetőfokára, nem meglepően. A fiúk az új, Szeles albumról is válogattak, de olyan régi kedvenceket is hallhattunk, mint a Ha én lennék, vagy a Sirály. Természetesen a fesztivál ihlette Fishing on Orfű című dal sem hiányozhatott.

Idén sajnos ismét kihunytak a fények, bezárta kapuit a camping, ám az elmúlt négy nap emlékével és élményeivel a zsebünkben várhatjuk a következő Fishinget. Jövőre, ugyanekkor, ugyanitt!

Szöveg: Gerber Petra, Mezei Réka

Kép: Jakab Fruzsina

Harmadik napja dübörög a pécsi tengerszem partján az ország legnagyobb és mégis családias alter zenei fesztiválja, a Fishing on Orfű, ami a júniusi március ellenére is vonzotta látogatóit. A harmadik nap a nagyszínpadon nonstop slágerparádét hozott Péterfy Borival és a Quimbyvel, míg a kettes számú színpadon az Isten Háta Mögött és a 30Y kínált minőségi alternatívát.

A papírformának megfelelően minden egyes kiadó hely megtelt a Fishing pénteki napjára is, így a bérletesek voltak előnyben, illetve azok, akik előre megfontolt szándékból megvásárolták jegyeiket. Hiába a tágas szabad tér, a tömeg több koncerten is túlcsordult a színpadok előtti téren. Mivel este nyolc óra után estem be a számomra ismeretlen Panoráma Campingbe, így éppen csak sikerült elcsípnem Péterfy Boriék utolsó akkordjait, ám a jelek szerint éppen jókor érkeztem, hiszen Bori a már ekkor óriási méretűvé dagadt közönség közé vetette magát és úgy énekelt együtt a tomboló embertömeggel. Ez már önmagában akkora impulzus volt, hogyha az este folyamán más nem is történt volna, akkor is lenne mire emlékezni. Miután Boriék elhagyták a pódiumot átvándoroltam a Made in Pécs színpadhoz, ahol éppen az Isten Háta Mögött készülődött fellépésére.

Míg ők beálltak, tettem egy kisebb kitérőt és a fröccsszünetből visszatérve már hallottam is az ismerős dallamokat. A koncert elején még igen szerény méretű nézőközönség pár dal után már betöltötte a teret, az IHM pedig egy igen combos koncerttel hálálta meg a figyelmet. Az Ü számomra egyébként szimpatikus elektronikus kitérője a jelek szerint a múlté, egy órás zúzást kaptunk a Fishing kemény magja nagy örömére.

Az IHM után éles váltásként irány a Tisza nagysátor, ahol már izzott a levegő a Halott Pénzen. Marsalkó Dávidék csakúgy, mint a Zsolnay Fesztiválon most sem okoztak csalódást, hiszen végig együtt éltek és zenéltek a közönséggel, ráadásul a HétfőSzerdaSzombatKedd című nótájuknál a színpadra hívták a Supernem énekesét, Papp Szabit is, ekkor pedig eufórikus magasságokba emelkedett a koncert hangulata.

A Halott Pénz koncertet a vége előtt néhány perccel hagytam ott, hogy bekukkantsak Kiss Tibiékhez is az OTP nagyszínpadra. Mondanom sem kell egy gyufaszálat nem lehetett volna leejteni, annyian gyűltek össze a színpad előtti-melletti területeken. A Quimby természetesen hozta a tőle elvárt és megszokott színvonalat, a zenekar olajozott gépezetként zakatolt, klasszikus dalaikat csak úgy harsogták a rajongók.
A Quimby fináléja idején már gyülekezni kezdett a közönség a Made in Pécs színpadon a 30Y fellépésére.

A tavalyi fesztiválszezont kihagyták Beck Zoliék, akik közben egy gitárossal is kevesebben lettek, így érdeklődve vártuk őket. Zoli saját bevallása szerint a délutáni fröccstúrán hagyta hangja egy részét, de a zenekar lendülete és lelkesedése óriási volt. A bő egyórás koncert a klasszikusokra koncentrált, amelyek Gradvolt Endy hiánya miatt némileg áthangszerelésre kerültek; feltűnő a billentyűk megerősödött szerepe, ami több dalnak igen jót tett. A vége felé előkerült egy újabb dal is a tavasszal megjelent EP-ről a közönség nagy örömére; úgy tűnik, a 30Y újra jó úton van.

A 30Y után hazafelé vettük az irányt, elvégre a szombat még durvább lesz, mint a péntek: többek között Soori&Poolek, a Bëlga és a Kiscsillag garantálja a tömegjeleneteket, az igazi ínyencek pedig például a Meztelen Diplomatákon kukkolhatnak. Reméljük, jó előre megvetted a jegyedet.

Szöveg: Gerber Petra

Kép: Jakab Fruzsina

A kilencvenes évek visszajöttek és velünk is maradtak a Fishing on Orfű nulladik napján. A Kispál és a Borz két órányi örömzenét nyomott egy másik kultikus alterzenekar, a Pál Utcai Fiúk felvezetésével, az orfűi kempingben pedig egy tűt sem lehetett volna leejteni.

2014 a nosztalgia évének tűnik a magyar könnyűzenében, és bár ez nagy adagban kifejezetten veszélyes lehet, a Kispál és a Borz produkciója minden esetleges fenntartást kioltott bennünk. A négy évvel ezelőtti búcsúkoncert után most újra a klasszikus felállásban játszó Kispál nem haknizenekarként foglalta el a színpadot, hanem a magyar könnyűzene történelmének élő részeként, ráadásul leglendületesebb korszakukat, a kilencvenes évek első felének szellős, különös rock and rollját hozták magukkal.

A nulladik napra már áprilisban elfogytak a jegyek, így előre rettegve közelítettük a Fishinget órákig tartó sorbanállástól rettegve, de kellemes meglepetés ér minket: sor ugyan van, de gyorsan halad, a jegyek átvétele olajozottan megy. Belehallgatunk a többek között Kispál feldolgozásokat is játszó Második Műszakba a Made in Pécs színpadon, miközben a nagyszínpadon az Üllői Úti Fuck kezd bele a múltidézésbe. A magam részéről sajnos már 15 évvel ezelőtt sem érdeklődtem különösebben a faszik munkássága iránt, így némi bolyongás után irány az idén debütáló Fröccsudvar, ahol remek újításként literes kiszerelésben is árulnak fröccsöket mindenféle arányban. Megelégszünk az alpolgármesteri poszttal, majd belenézünk az egyedi kialakítású csónakszínpadon épp fellépő zenekarba, amelynek a nevét sehol sem találjuk a programban.

A nagyszínpadon eközben már gyűlik a közönség a Pál Utcai Fiúkra, amely amely bő két évtizeddel ezelőtt még a nagyobb zenekarnak tűnt a PUF-Kispál duóból. A két zenekar azonban aztán eltérő utakat járt be, így mára a PUF vált a Kispál előzenekarává – szerencsére fellépésük ezzel együtt is teljes értékű. A Pál Utcai Fiúk tavaly ünnepelte fennállásának harmincadik évfordulóját, egy órás koncertjük azonban egyáltalán nem öreguras – mindez persze annak is köszönhető, hogy az olyan dalok, mint az Utolsó év és a Bál, ma is harapnak, talán még jobban, mint korábban.

 A Pál Utcai Fiúknak egy óra jut a feszes programban, ami épp elég a legnagyobb slágerek eljátszására, némi hiányérzet azonban így is marad bennünk. A közönség közben kezd hihetetlen méretet ölteni; az átlag életkor 30 körüli, de középiskolásokat is látni szép számmal, a Kispál több generációs zenekarrá vált.

Fél tíz után pár perccel színpadon a Kispál és a Borz klasszikus trió felállása, plusz egy vendéggitárossal. Nem csak a dalok, hanem a zenekar lelkesedése is visszaröpít minket 1994-be: Kispál András nagy lelkesedéssel lubickol újra a legvalószínűtlenebb gitárhős szerepében, Bräutigam Gábor kitűnően üti pofonegyszerű, ám a klasszikus Kispál hangzás elengedhetetlen részét képező ütemeit, Lovasi András pedig pedig teljesen ellazultan penget és énekel. Bársonyfüggöny, Barlangban dobolok; a koncert óriási lendülettel kezdődik. Bocsánat, ezek ilyen számok, gyorsan végetérnek – szabadkozik az első blokk után Lovasi, és a koncert nem ad túl sok lehetőséget az elmélyedésre, néhány dalon egyfajta megamixként rohan keresztül a zenekar.

Így is akadnak csemegék, például a még a kilencvenes évek elején írt, azonban már a 96-os Ülön megjelent Dal teázáshoz újragondolt verziója, amelyben Kispál András remek Pink Floyd szerű szólóval örvendezteti meg a közönséget. A zenekar felszabadultan hülyéskedik magával és a tenyerükből evő közönséggel, Kispál pantomint mutat be, Lovasi cigánykereket hány, Bräutigam Gábor pedig focitrükköket mutat be.

Az első három album szinte összes dala elhangzik, a Sika, kasza, lécről már valamivel óvatosabban szemezget a zenekar. A fináléban a Zsákmányállattal, Szőkített nővel és Ágy, asztal, tévével maxolja ki a nosztalgiát a Kispál és a Borz, majd jöhet a több szempontból is meglepő ráadásblokk.

A kötelező Helló után másodikként az elfelejtett gyermekkort megéneklő Előre Illéri csendül fel, „rég nem tudom, mi volt”, énekli az ezen a ponton némileg meghatottnak tűnő Lovasi András, majd érkezik az Ágy, asztal, tévé egy rejtett gyöngyszeme, a Rajtakaptál. „Rajtakaptál, nincs történet, nem vár itt semmi téged” - ironizál saját életművén a zenekar, a közönség persze máshogyan gondolja. Végül kapunk egy elhadart Jutkát, Kispál András közben csodálkozva figyeli szemmel láthatóan megkergült zenésztársát. Jövőre az ezredforduló körüli Kispál és a Borz lesz terítéken, meglepne minket, ha a lelkesedés kisebb lenne addigra. 

Szöveg: ZEN&Roll

Fotó: Jakab Fruzsina

Alkalmi zenekarnak indult a tavalyi PEN-en, mára viszont ismert rézfúvós banda lett a PTE Brass Band, amely a Zsolnay Fesztivál talán legsikeresebb diákzenekarának bizonyult energiától duzzadó, ötletes feldolgozásaiknak köszönhetően. Fábián Tamás, a zenekar alapítója hagyományt kíván teremteni társaival.

ZEN&Roll: Mióta zenéltek együtt ebben a felállásban, mint művészeti karos diákok?

Fábián Tamás: Egy éve játszunk ebben a felállásban, a megalakulásunk igazából a tavalyi PEN-nek köszönhető. Alkalmi rezesbandaként álltunk össze, majd miután nagy sikerrel zárult a fellépésünk, úgy döntöttünk, megalapítjuk a zenekart MK Brass Band néven. Ezek után egyetemi rendezvényeken, gólyabálokon, egyéb kisebb városi rendezvényeken léptünk fel, ami nagyobb ismeretséget hozott nekünk. Egy kis idő múlva felfigyelt ránk az EHÖK és egyre bővülő kedvelőink miatt támogatni kezdtek minket, ezáltal lehetőséget kaptunk, hogy nevünket megváltoztassuk a jelenleg is használt PTE Brass Bandre.

Mivel önerőből indítottuk el ezt a projektet Szabó Manóval (harsona), így tanárok nem is vesznek részt a dolgok alakulásaiban. Mi intézzük a fellépéseket, a próbákat, amit igen nehéz hallgatóként összetartani, de a végeredményért megéri végigcsinálni. Nem egyszerű tizenegy emberrel folyton egyeztetni, de a Művészeti Karban az jó, hogyha esetleg kiesik valaki bármilyen okból kifolyólag, beszállnak mások és helyettesítik az adott zenészt.

Hogyan áll össze a repertoár, mennyi idő, amíg átírtok egy popslágert rezes felállásra?

Körülbelül havonta egy új számmal bővül a lejátszási listánk, amit mostanság én szoktam átdolgozni. Egy nap alatt elkészül az átirat, de ez azt jelenti, hogy kb. este tíztől hajnali négyig fenn maradok és csak az adott dalra koncentrálok. Sajnos nincs elég időm, hogy havonta többet kitermeljek, de nyárra szeretném, hogyha elkészülne egy színes és bő repertoárja a csapatnak. Jelenleg a demó lemezünk felvételein dolgozunk.

Szeretnétek komolyabban foglalkozni a jövőben a PTE Brass Banddel?

Mindenképpen szeretnénk tovább fejleszteni a zenekart, de nem kívánunk sokat országos szinten haknizni. Az a célunk, hogy az emberek felismerjék és megszeressék a rézfúvós kultúrát, amit itt, a Pécsi Tudományegyetemen sikerült megvalósítani. Hasonló felállásokról is csak a Dunántúlon tudok, rajtunk kívül pl. a Maniac Brass Band-ről és a Band of Streets-ről, amely hasonló stílusban mozog. Velük hétfőn az MK Majális keretei között fogunk játszani a Jobb Mint Otthonban/kávézó- és egyetemi klubban.

Örülnék neki, ha erős rezes kultusz alakulna ki az egyetemen, hogy a rezes gólyák is tudják, kik vagyunk és várják a lehetőségüket, miután a végzett zenészek elhagyják a felállást, így mindig megmaradna az apparátus és ezzel hagyománnyá válhatna a PTE Brass Band létezése. Egyéb Művészeti Karos zenekarok nemigen vannak rajtunk kívül, mivel sokaknak vannak otthoni/saját formációi, ezáltal ritkán állnak össze az MK-sok, hogy együtt dolgozhassanak valami újon.

Mikor lesz a legközelebbi fellépésetek?

A jövő hónapban Pécsett több helyen is fel fogunk tűnni, ezeknek a fellépéseknek már megkaptuk az engedélyeit. Ilyen helyszín lesz például a Széchenyi tér, az Ércbányász tér, Király utca, Kertváros. Ezek a fellépések délutánonként lesznek, és reméljük, minél több embernek nyújtunk szórakozást és kikapcsolódást váratlan produkcióinkkal.

A PTE Brass Band Facebook oldalán nyomon lehet követni a zenekart.

szöveg: Richolm Orsolya

kép: PTE Brass Band Facebook

Bár a zárónap időjárás abszolút nem kedvezett a fesztiválozni vágyóknak (mondjuk ki: az eső elijesztette a kényelmesebbeket, az esti vihar pedig hazakergette a döntetleneket), a szervezők mégis gondoskodtak B-tervről, hogy szombat este is legyen lehetőségünk kilátogatni a Zsolnay negyedbe.

Pontosan az időjárás viszontagságainak – illetve a rendszertelen buszközlekedésnek – köszönhetően kissé megkésve, de annál nagyobb lelkesedéssel érkeztünk meg a fesztivál utolsó záró napjára. A rockmaratonhoz és a Fishing On Orfűhöz hasonlóan legalább 1 fesztiváljárat indítása becsatornázta volna az embereket, reménykedjünk, hogy jövőre erre is számíthatunk! Hét óra magasságában léptük át a kapukat, esernyővel a kezünkben és igyekeztük megtalálni a különböző eső esetére tervezett koncerthelyszíneket. A Zsolnay negyed területén alig pár ember lézengett, ám amikor beléptünk az E78 koncertterembe rájöttünk hova is bújt mindenki. Még a tárlatok sem voltak befogadóak: majdnem mindet bezárták 5-re, ráadásul úgy tűnt, a kényszerű tétlenségre és átjáró-őrzésre kárhoztatott biztonságiak fölösleges komolykodással és rugalmatlansággal próbálják fenntartani a feszt zárónapi fényét. Az árusok egyik fele feladta, vagy barátságtalanul feladni készülte már a harcot a természettel („te zenélsz itt ma? – igen – nem akarsz inkább hazamenni, hogy én is mehessek már?” – taps), a másik fele viszont felpörgette a kemencéket: húzós áron, de közel éttermi szinten tömhettük magunkat leginkább a ROOM kirendeltségének hála, ha készek voltunk harcba szállni a közel jégveréssel érte a pultjuknál.

Éppen csak beadtuk kabátjainkat a ruhatárba, amikor felcsendültek az első akkordok és színpadra lépett az ország premier retro-rocker bandája bandája, az Ivan & the Parazol. Ivánék annak ellenére, hogy a tervezettel ellentétben nem a Pirogránit udvaron játszottak, ráadásul a közönség száma is meglehetősen megcsappant, kitörő lelkesedéssel és dinamikával nyomták végig a közel másfél órás koncertet – és azért szellősen az E78-ot kitöltötték.

Azok számára is kellemes csalódás lehetett a show, akik nem ismerték a srácok korábbi munkásságát, vagy túl sok nosztalgiát véltek felfedezni benne. Zenéjük és stílusuk egyértelműen a 60-as, 70-es évek világát és zeneiségét idézi, látható és hallható, hogy munkásságukra olyan volumenű együttesek voltak hatással, mint a The Doors, a Led Zeppelin, The Beatles vagy a Rolling Stones. Természetesen ezek a finom hasonlóságok semmit nem vonnak le a produkcióból, éppen ellenkezőleg: pontosan ettől lesz kimagasló és egyedi, hiszen manapság (a tengerentúli undergroundban végbemenő garázsrock-forradalomtól eltekintve) a megszokottól eltérő, hogy huszonéves suhanc srácok visszanyúljanak egészen a 60-as évekig és teszik ezt nem csupán a megszólalásukkal, hanem a színpadi jelenlétükkel, őrületes gönceikkel is. Iván a fronton végig tartotta a kontaktok a közönséggel, egyetlen percig sem engedte lankadni a figyelmet, és másfél órán keresztül pörgött.

Ráadásul a srácok nálunk mutatták be új lemezünk a Mode Bizarre dalait is – és ezek bizonyították, hogy nem pusztán egy kor okos és profi kópiái, hanem igenis sajátos, egyedi hangzás kialakítása van már folyamatban, és nagyon is jó úton. Az együttes energikussága és közvetlensége megalapozta az este hangulatát, ráadásul percről perce több ember tömörült be az E78-ba. Itt is a zárás tetőzte be igazán az élményt, az Omegás Nem tilthatom meg neked, mint ráadás utáni ráadásszám, ráadásul nevesítve küldve, jóízű imprókkal és levegőbe lengetett mikiállvánnyal.

A nap talán legnépszerűbb off-programja volt A férfiak szexuális élete című szkeccs, ahol stand-up, párkapcsolati elemzés, erotikus humor és némi konyhapszichológia keretében túráztatott minket a FÜGE társulat a Janusz Egyetemi Színházban, 2x is. Az 5 órai előadás secperc alatt betelt, de sokan még Ivánék koncertjéről is elnavigáltak, csak hogy édes-bús bepillantást nyerjenek eme ritka és meg nem értett (ill. ritka értetlen) állatfaj, a Nagy Férfi lelkületébe... És senki nem csalódott.

Ivánék távozása, illetve a darab vége után egy kis szünet következett, ám nem sokkal később színpadra lépett a mára már külföldön is egyre népszerűbb banda, a The Carbonfools. Fehér Balázsék már látszólag több embert mozgattak meg, néhány perc alatt megduplázódott a közönség. ám még így is kényelmesen el lehetett férni. Színesen és változatosan elegyítették a gitárpopot, az indiet és a táncosabb elektromos betéteket, billentyűket – a dalfolyam tetőpontja egyértelműen legújabb dalok, a Closer volt, ami a Clublights-al és a Hideaway-el közel extázisba röpítették a közönséget, és így minket is. Mindenki összehangoltan tombolt és énekelt a bandával, talán még azok is, akik nem tudták, mit kéne.

A Szoba Sessions ma igazán kitett magáért: Cseri Hanna, a KIPU és a PLUG akusztikusra hangszerelt koncertjein többen voltak, mint bármely más nap... A bandák kivételesen hálásak lehettek az időjárásnak, akárcssak az érkezők: a bekényszerült embereket nem csak a tájfunszerű állapotok, de a minőségi műsorok is a székhez szegezve tartották. Hanna tragikomikus, klasszikus dalaiból sugárzó báj (és Dezső, a Disznó kétszeri megéneklése), KIPUék akusztikusan sokkal líraibbá nemesülő dalkölteményei és a PLUG még e korlátozott hangszerparkkal is átütő rock’n’roll showja zajos sikert váltott ki a nagyérdemből, majd az ott maradók fél2ig (kifulladásig) muzsikáltak még közösen – stonerből pop, abból pszichedélia, végül blues és ballada formálódott a húrokon és perkákon. Jól.

Az idő miatt elszigetelődtek egymástól a helyszínek, az Ártér műsoráról csak fogalmunk lehet: a Random Trip tagjaival ettünk-ittunk, őket láthatólag nem zavart meg a rossz idő, és lebilincselő showjukról áradozott minden ottani, akárcsak Manu Delgado hang-dobra éplüő, másvilági koncertjéről. A leginkább talán ezért fáj a szívünk: a világhírű ütőhangszeres egy nagybőgővel és egy effektpulttal megtámogatva keltette a meditatív állapotokat, és bakelitjei, CD-i javát is elhordták. A Fesztivál igazi csúcstartói a Milk & Sugaron tomboló vagy 150 hardcore partyfanatikus volt, akik szó szerint a végsőkig csapatták a világklasszis ütemekre, nem törődve esővel, faggyal, sárral.

A zuhogó eső + szélvihar kombó ellenére azért bőven volt miért bemenni és bent maradni a Zsolnay Negyedben szombaton. És ezért köszönet illet minden résztvevőt és szervezőt. Jövőre egy sokkal-sokkal átláthatóbb műsorfüzettel ill. online jegyfelülettel, és az off-programok hangsúlyozásával meghálálhatják az idei (és jövőbeli) odaadásunkat.

Szöveg: Gerber Petra és Nemes Márk

Kép: Szoba Sessions és Egyetemi Napok 

A fesztivál második napja kétségtelenül szürkébben és komorabban indult, már ami az időjárást illeti. Délelőtt és kora délután a Nap még a tegnap izgalmait pihengetve csak ritkán bújt elő, ehhez mérten a látogatók száma is alacsonyabb volt az első naphoz képest. Aki viszont ott volt, biztosan nem bánta meg.

A napot Beck Zoli és Háy János közös produkciójával indítottuk, ahol a zenész és az író barátsága bontakozott ki előttünk a téren. A kihelyezett széksorok villámgyorsan teltek meg az érdeklődőkkel, így nem kevesen a fűben ülve hallgatták az előadást. Egymás után adták elő műveiket, két előadás között anekdotákat mesélve, viccelődve teremtették meg a bensőséges hangulatot. Hallhattuk többek közt a 30Y nagysikerű slágereit, az Ahogy elképzeltem és az Egy perccel tovább című számokat egy szál gitár kíséretével; Háy János Lajos utolsó levele Feri feleségéhez című novelláján is jóízűeket nevettünk. Egyéni előadásokon kívül koprodukciókat is láthattunk: a Hamlet átdolgozásának előadásában nem csak ők ketten, a közönség is részt vett. Sajnos azonban nem lehetett teljes az előadás, mert az eső közbeszólt, és előadók-nézők együtt áztunk; így egy gyors zenei végszó kíséretében mindenki fedett helyre igyekezett.

Az eső elől menekülve becsatlakoztunk a Medence Csoport: RE+CONCEPT műhelyébe, ahol régi molinókból készíthettünk táskát különböző szabásminták alapján. Miután kiválasztottuk a nekünk legjobban tetsző anyagot és szabásmintát, körberajzoltuk, kivágtuk, aztán kezdődött a sorban állás a varrógépeknél. Izgalmas volt néhány percre designerkedni, a hosszú várakozás miatt azonban az élmény veszített a varázsából. Ennek oka, hogy egyesek megszegték az egy táska per fő szabályt, és rejtélyes módon az éppen elkészült táska helyét átvette egy újabb varrnivaló darab. Végül persze a kész, újrahasznosított táska-csoda mindenért kárpótolt minket, az eső is elállt közben, így ismét a szabadtéri programokkal folytattuk a napot.

Hat óra után, vonakodva bár, de a Ginko színpad irányába, Fluor Akusztikra vitt a lábunk. Meg kell mondjam, voltak fenntartásaim, mert a Mizu-hoz hasonló számokat vártam, ami nem igazán az én világom. Ezért is ért váratlanul, hogy teljesen már stílust képviselve láthattam színpadon Fluor Tomit. Az együttes csinos rocker lányainak bemutatása után elkezdődött a maroknyi közönség felspannolása. Annak érdekében, hogy a színpad előtt csoportosuljunk, azt játszottuk, hogy minden szám után három lépéssel közelebb lépünk, így a számok közben csatlakozókkal együtt, többmaroknyi tömegként lépkedtünk mindig előre. Végeredményben elmondható, hogy a Képkockák és Az út a cél című számok nagyban hozzájárult ahhoz, hogy pozitív csalódásként, és egy meglepően pozitív élményként marad meg bennem ez a koncert.

A Pirogránit udvart héttől az Intim Torna Illegál vette birtokba. Még sosem voltam ITI koncerten, nem is értem miért, de mindenkinek csak ajánlani tudom. A zenekar az egész koncert alatt hihetetlenül energikus, vidám és laza volt. Ennek köszönhetően nem csak azok érezték jól magukat, akik kívülről fújták az összes dalszöveget, a magamfajta „első bálozók” is együtt ugráltak a számos koncertet megjárt fesztiválveteránokkal. A dalok rendkívül fülbemászóak, nem egyet sikerült menet közben megtanulni, hiszen a zenekar örömmel énekeltette a közönséget, amikor csak tehette. Szinte kézzel fogható volt a szeretet, ami az együttes és közönsége között lebegett, a mosoly automatikusan kiült az emberek arcára. Legyen az a Hipnotizőrkirály, az Eva Mendez, az Albérletem vagy az Ébressz fel, az egész Pirogránit udvar egy emberként énekelte, és együtt fogja legközelebb a Fishing on Orfűn, immáron a Nagyszínpadon, ahol ismét találkozhatunk velük, ha egy jót akarunk bulizni.

Annyira egymást érték tegnap a jobbnál jobb koncertek, hogy majdnem annyit rángattuk-kapkodtuk a fejünket, mint egy fullos metálkoncerten, mire sikerült ebből-abból is elcsípni... Egyikünk a Kodály Központ kedvességének jóvoltából bejutott az idén 25 éves, az egész világot bejárt Amadinda ütőszeneker Presser Gáborral és Karácsony „James”-el közös koncertjére. És nem talált szavakat. Ugyan csak kísérőrendezény volt, de még az akár ~5000-s belépőt is megérte vón’. Óceániától Ugandán át az USA-ig kalandoztunk egy színpadnyi sose látott hangszer körül, ahogy a 4 úriember a műsor elsőr harmadában megspórolt nekünk egy világkörüli utat... Majd Pici bácsi és James is teret kaptak, érzelemtől túlcsorduló saját és közös számokkal. Hatalmas volt a szeretet a színpadon, még nagyobbak a sztorik. A szemek lepilledtek, de nem aludni, hanem alászállni egy másik, misztikusabb, mindennél ősibb világba... Ez az élmény egyszerűen külön cikket követel, amit hamarosan megírunk a blogon.

Épp beestünk Random Tripre, ahol a már ismerős dob-basszus-dj-szintis kvartett ma Barabás Lőrinccel, Judieval, az egzotikus hangú pacsirtával és a slammer-rapper-színpadmester MC Zeekkel egészültek ki... Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy az 1. napi kissé lájtos produkció után teljesen elájultunk. Jávor és Lőrinc elképesztő magabiztossággal irányítják a váltásokat, a zenészi szem nélkül jóformán észrevehetetlen színpadi kommunikációban semmi erőltetett és semmi begyakorolt nincs... Az effektek, a csudás vibe-ok és Lőrinc trombitajátéka ezzel a mézédes, idegen női énekhanggal, meg a rím-machineként működő Zeekkel kiegészülve meg olyan élményt nyújtott, mintha a Massive Attack játszana egy brazil utcai felvonuláson, happy hourben, alaposan bekoktélozva, mégis hibátlanul. Egyszerűen nem tudtuk otthagyni a színpadot. Körülöttünk a most modorosan ijesztő betörőknek öltözött Improvokálosok bújtak a tömegbe, mutatva, hogy cccsss, ne is figyeljünk rájuk – magasan a legjobb élőreklám, amit valaha láttam bármilyen feszten.

A Junkie Jack Flashéknak csak a végét csíptük el... Indokolatlanul kevesen voltak (már a náluk megszokotthoz képest), de a buli megvolt. Nem igazán tudunk mit írni róluk, mint amit mindig: hozzák a stabilan dögös, de még épp slágeresen torzítatlan kocsmázós bluesrock-hardrock hibridüket, VÉGRE némivel több szaxofonnal, és úgy is kinézve, ahogy egy rocksztár-bandának kell. Talán majd most, a zárónapon egy kis random jammeléssel bepótoljuk együtt a lemaradásunkat belőlük, mert ha valakire érdemes figyelni Pécsen most, hát ők azok.

Rövid cikkírásra estünk csak be a SZOBA Sessiönsre, ahol akkor épp a Stereo Kollektiv kezdte meg pörgetni a beateket. Az élmény felemás: látszik és hallatszik, hogy a srácok kb. szótárral a fejük alatt alszanak, mert a nyelvi lelemény és a szinkronjuk is hibátlan, az alapok nagyon erősek, különösen a swinges jellegűek tetszettek, sőt még egy alkalmi SZOBA-számot is elnyomtak... de a dalok vége lecsapottnak hat, az ötletes fordulatok között elveszik az igazi, érdemi mondanivaló, és mindössze 20 percet nyomtak, a majd’ félszáz lelkes, levegőbe vesztszájd-ísztszájd jeleket és cidereket lengető hip-hop horda ellenére is. De akkor már műsor volt a szomszédban, nem volt nehéz eltéveszteni: csak követni kellett a fülig szájjal rohanó embereket a nagyszínpadhoz...

Anna és a Barbijai birtokba vették a pirogránit-udvart, és le is hengerelték a meglepő mennyiségű csillogó szemű 30-as/40-esekből és besózott, csujogató, ugráló és testszörfölő diákokból álló nagyérdeműt. Mintha az álmos publikum végre magához tért volna, aminek már ideje volt – vagy csak egy-egy kedvencére „tartogatja magát” mindenki? Legalább itt kicsapódtak az energiák: az Álmatlan és a Nyuszika kettős zárására előbb a szemek, majd a felsők vizesedtek. Egyedül azt sajnálhatjuk, hogy az a játékosság és szenvedély, ami a zenekar védjegyévé vált, nem tud kiteljesedni szabadtéri, nagyobb színpadokon, csak kisebb, zárt helyeken, ahol Anna rámászhat az emberekre és belógathatja a mikit... Viszont itt nem csapta agyon a tüzijáték a koncertet, hanem kiváló időzítéssel megkoronázta azt, sokan össze is ölelkeztek, még vadidegenek is – és ez bizony egy igazi ünnepi pillanat volt.

Az Ártérben megkezdődő D.O.G.-ra léptünk tovább... Fröccsözős-cigizős-disznóviccmesélős zene volt ez, mégsem az a mocskos bluesrock, amire számítottam a világ minden feléről elszármazott urakat egyesítő kompániától, hanem inkább egy blues & hip-hop fúzió. A hatalmas érdeklődést talán a friss debütalbumnak köszönhették, de Ertl Dani dumafelelős karizmája is rátett az összhatásra. Minden jósága ellenére (és lehet, épp a relatív tömegnyomor miatt is) inkább a SZOBA Sessiöns helyszínén fejeztük be az éjszakát...

...ahol végre valóban beindult a jam, a The Tablespoon, a Plug, a Rokokó Rosé tagjai és az Eosin Ghettós Soltész Peti vezényletével, ahogyan szép: teljesen tervezetlenül. És jól. Még egy alkalmi Légcsavar-emlékkoncertecske is becsúszott, hisz a tagok egymásra találtak a színpadon. Holnap orbitális zárást és nagyzenekari mindenki-játszik jamet ígérnek a jelenlevők és a stáb. Ezek után mi simán hiszünk nekik.

Végre valóban elérte a fesztiváli hangulat a Zsolnay negyedet. Ideje volt. És most lássuk, sikerül-e csúcsra járatni az érzést szombaton?

Immáron harmadik alkalommal startolt el a Zsolnay Fesztivál, mely ezúttal a Pécsi Tudományegyetemmel karöltve várja a fesztiválozni vágyókat. A PTE EHÖK és a Zsolnay Örökségkezelő együttműködésének gyümölcse egy olyan multifunkcionális fesztivál, mely ugyanúgy lehetőséget biztosít a szórakozásra, humorra vágyóknak, mint a kultúrára, zenére nyitott érdeklődőknek.

Már egészen korán nyüzsgött a Zsolnay Negyed, a szikrázó napsütésben a gyerekzsivaj mellett egész napos koncertek adták meg az alaphangot. Az ingyenes programokon nem csak családok, rengeteg egyetemista is részt vett. A családias légkörben mindenki megtalálhatta a számára legideálisabb programot. A háromnapos fesztiválon a délelőttök a gyerekekről szólnak, a legkisebbektől a nagyobbakig kreatív műhelyeken és kézműves foglalkozásokon vehetnek részt. Ilyen volt például a Kerámia Festöde, ahol huszonévesként ismét előtört belőlünk a gyermek, miközben a lehető legszebbre próbáltuk mázolni az általunk választott traktort vagy vasúti kocsit.

Fesztiválhangulat és napsütés

Kora délután a Bóbita szabadtéri színpadon két szeretnivaló kórus vidám előadását hallhattuk; majd a Gingko-színpadon kezdődött a Zsolnay Szalon, ahol Veiszer Alinda vendégei Győrfi Kata, Csicsi, Simon Marci és Kövi slammerek voltak, akik a kerekasztal beszélgetést műveik előadásával tették különlegesebbé. Ha már művészet, a Páratlan festők- festő párok címet viselő szekción nem csak a fényfestők és festőművészek kész műveivel, hanem magával az alkotás folyamatával is megismerkedhettünk, mialatt a pécsi underground bakelit-szerelmesei, mint Nagy Levi „Bagoly” és Karnics Zoli pörgették a pszichedéliát.

Nem sokára ismét a Ginko-téri színpad felé vettük az irányt, ahol a Balcony Players életvidám, fülbemászó muzsikája elhozta az igazi fesztivál-hangulatot. A négytagú csapat különböző kultúrák zenei egyvelegével szórakoztatta egyre növő közönségét. A szégyenlős-ülős koncertre látogatókat, ha nem is sikerült teljes testtel megtáncoltatniuk, azért tömeges lábdobolásra késztették a szépen házasított klezmer és cigány ritmusok. Sose szólt ily szépen, hogy shavalo romale...

Minden Szobába kell egy koncert

Este hat óra környékén már biztosak lehettünk benne, hogy itt valami készül, hiszen a Pirogránit udvarról kiszűrődő zajok egyértelművé tették, hogy hamarosan színpadra lép Pécs egyik legkedveltebb előadója, Halott Pénz. Az együttes a hip-hop és a dögösebbik poprock szerelemgyerekeként definiálható, hiszen a rap szövegek mellé ütős gitár riffeket is kapunk, a zenekar pedig éppen ettől válik igazán egyedivé és szerethetővé. Hét órakor a színpad előtt hömpölygő tömeg már izgatottan vált és toporogva várta Marsalkó Dávidot és csapatát. Néhány percnyi türelmetlen várakozás után végre színpadra lépett a Halott Pénz. A srácok végtelen jó kedve megadta a koncert alaphangulatát, a korai kezdés ellenére mindenki fesztelenül szórakozott és együtt énekelt és tombolt. A koncert repertoárjában természetesen olyan dalok is szerepeltek, mint a Pont olyan, mint a többi, a Minden szobába kell egy álom, a Feneked a gyengém vagy a Farkasok dala. A srácok egy órányi bulizás után szerettek volna elköszönni, de természetesen a rajongók ezt nem engedhették, és a visszatapsot követőn megörvendeztettek bennünket két legismertebb slágerükkel az Ugyanúgy hallasz, illetve a Hello lányok című nagysikerű nótákkal.

A Bulcsú és cimbik SZOBA Sessions-ös koncertjének csak a végét csíptük el: latinosság, el gitárr, el gitárr, minidobszett, egy gyönyörű nagybőgő, vetítés, hátul salsázó fiatalok. Túl nagy a komm-média kar földszintje ehhez, és túl kicsi a színpad, de a zene, még így, minimális hangszereléssel is, azért nagyon a helyén volt. Lenthár Balázs és a Rokokó Rosé akusztikus koncertjeiről ugyan lecsúsztunk, de a SZOBÁban a következő napokban is egymást érik a pécsi zenészifjak lágyra hangszerelt dalai – talán holnap már egy testes jam-sessiönre is futja... A karaván pedig megy tovább a mai Vylyan-teraszi borzsongásra, ami érthető is: masszívan borozós ez a zene. Azért a fesztivál erre is kínál megfelelő nedűket alig 10 méterre onnan, a kürtőskalácsos mellett.

Örömtánc és űrpop rozéfröccsel frissítve

Nem kellett messszire manővereznünk érte, mert a Random Trip már a Gingko-(vagyis: kis)színpadon beleritmizálta magát szívünk és füleink felületeibe. DJ Q-Cee és a Turbo-ból is jól ismert Delov Jávor dobos örökké változó felállású nagyzenekarrá kinövő projektje szépen elegyítette a funkyt, a chillezős elektronikát és az improvizatív hip-hopot, a miki másik végén pedig Saiid örvendeztetett minket. A fekete énekessrác néha egész Bona-i improvizációkba bocsátkozott, de minden minősége ellenére nekem most ez kicsit luftos volt a Random Trip színvonalához képest – máskor lebegést és flow-élményt kaptam tőlük, most viszont „csak” egyszerű feelgood-muzsikálást. Mondjuk ez bőven elég is volt a nagy számú, de csak közepesen lelkesedni merő fesztiválközönségnek... és talán ma Barabás Lőrinccel kárpótolnak ezért is!

A következő állomásunk mi más lett volna, mint a Supernem koncertje? Pogóból örömtánc, űrpopzene, csillaghangulat, áradó jóérzés a zenekar felől, és a Túl a frekvencián album új dalai, amit ha jól sejtem, most és itt, nekünk játszottak többé-kevésbé egészében először. A Harmadik Típusú Szerelem, az Egy a Millióból és a Hova megy ki? mély-mély benyomást és letörölhetetlen mosolyt hagytak a több, mint 1 órásra nyúló koncert után is az arcokon. Gyémántfülbevalós diszkóhuszárokkal táncoltak a rockerek, aki csak tudott, smárolt, aztán hirtelen tüzijáték, olyan szép volt már a vége, hogy majdnem giccses. De csak majdnem.

Gondoltuk, betekintünk a Budapest Börleszk swing-electro házasítását ígérő műsorára is, de csalódnunk kellett: alig 10-20 perc nosztalgikus (egyébként fájóan közismert) feldubbolt klasszikus után standard diszkóba fúlt az érdekesnek induló előadás. Tehát világossá vált, hogy az estet most már csak az ArTérben fejezhetjük be, a Rokokó Rosé késői koncertjével. A 6 pécsi leányzó alteros, folkos, mégis, se nem alter, se nem folk zenéje egyértelműen karakteres, nőies és szépen hangszerelt... néha túlzottan is finomkodó, visszafogott, meglódulásoktól mentes, de késői zárásnak épp megfelelő volt. Akár egy rosé-kisfröccs távozás előtt. De akkor már Rokokó Roséból – a zenekar boldog bormárka-tulaj is lett ugyanis nem régen, és a róluk elnevezett gyümölcsös nedűt SENKI se hagyja ki, amíg tart a feszt!

A „kellemes” szóval lehetne összefoglalni a napot. Semmi igazán kirívó, semmi mélyen megmozgató, semmi igazán katartikus nem történt, de jókedv lengi be a teret, amit különösen megszépítenek a színes égők, a takaros bódék, az édes kis családok és az esti illatok. Holnap, mondjuk magunknak. Holnap már erősen ráhajtunk az élvezetekre.

Szöveg: Budai Tímea, Gerber Petra és Nemes Márk 

Fotó: Tóth László (ZSÖK)

Lehetetlen volt elég korán érkezni, kapunyitás előtt fél órával már a parkolóig állt a sor a Pécsi Est Café előtt szombat este. Nem csoda: a tavalyi Szentimentálé-turné után újra tombolásra vártak a kiéhezett pécsiek.

Amint bebocsátást nyert a tömeg, megtelt az első sor. Negyed 10-kor lépett színpadra az előzenekar, a Muriel, addigra már hézagosan ugyan, de a tánctér is feltöltődött. A négyfős fiatal banda fokozta az amúgy is izgatott alaphangulatot, így mire 10 óra után a 30Y-ra került sor, már mindenki készen állt a régóta áhított zúzdára. Ekkor már érezhető volt a teltház minden előnye és hátránya: együtt üvölt közel ötszáz ember, miközben igyekszik gazdálkodni a hiányos oxigénnel.

A bő egy éves szünet után újra klubkoncertet játszó 30Y zenei repertoárja sokat változott, visszakerültek olyan feledésbe merült dalok, mint a Karambol, vagy a Sötét fiúk, illetve az újonnan megjelent EP-ről az Ahogy elképzeltem, illetve a Disszidál. A Csak most ne… kezdetű szintén új dal eredetileg nem volt tervben, de egy lelkes fiatal bekiabálására végül a fiúk úgy döntöttek, ezzel is kedveznek a közönségnek, ha már Beck Zoli kutyája, Kacat is megcsillogtatta színészi tehetségét a klip kapcsán. A dalok sorrendjének is örülhettünk: a pogózós Mentés másként, Bogozd ki, Teremtős után lassabb, dallamosabb számok következtek, így néha-néha kipihenhettük a fáradalmakat egy kis Felhő, Néz, vagy Csönded vagyok alatt.

A visszataps után a zenekar életmentőként kiosztotta a maradék ásványvizeket az első soroknak, és látva a megfáradt tömeget, megállapították, hogy a színpad a legbiztonságosabb hely egy ilyen terepen. Végül a Sötét van zárta a sort, majd az elköszönésnél a zenekaron, és a közönségen is látszott, hogy újra minden rendben van, visszatért az igazi 30Y. Nem titok, hogy a zenekar nehéz időszakon van túl, de aki március 22-én ott volt, tanúsíthatja, hogy ismét minden a helyére került. Persze Endi távozásával érezhető a szólógitár hiánya, de a fiúk ügyesen kitöltik a hézagokat, és ugyanúgy élvezhetjük az eredeti 30Y hangzást, mint azelőtt.

Többünkben felmerült, nem nőtte-e ki a 30Y az Est Café méretét, de végül arra jutottunk, hogy megérte egymás izzadtságában végigugrálni a több mint másfél órát. Újra büszkén mutogathatjuk egymásnak a vásárolt kitűzőket, és persze versenghetünk, ki szerzett nagyobb kék-zöld foltokat, miközben önkívületben ordította, hogy ,,Életben maradni.”

30Y először! Másodszor…?

Bár pécsi vagyok, bevallom, hogy a tegnapi volt életem első 30Y koncertélménye. Így akár egy kisgyerek, kíváncsian vártam, vajon milyen érzéseket fog kihozni belőlem az este és fogok e könnyen jegyezhető refréneket ordítani a színpad felé a zene mámorában úszva. 10-kor érkeztem, az első sorok már természetesen beteltek, de ezzel azért sikerült megbékélni, jó lesz nekem a hátsó sor is, elvégre a zene a lényeg.
Aztán berobbant a színpad, fények és a 30Y, hatalmas taps és sikítás. Ahogy körbenéztem, meglepődve bámultam végig az embereken: a 15 éves már korántsem szomjas gimnazistáktól a 30-as üzletemberekig, mindenkit megmozgatott a zenéjük. Még engem is, aki egyébként más zenei világban mozog, magával ragadott a hangulat, amit közösen teremtett a zenekar a tomboló közönséggel. Igazából olyan volt az első, de biztosan nem az utolsó 30Y koncertem, mint egy jól kevert koktél: ütős. De legközelebb az első sorokig fogom küzdeni magam.

Szöveg: Mezei Réka, Maklári Brigitta

Képünk illusztráció

Londonból érkezett a Zenélő Egyetem workshopjára Barabás Lőrinc, aki két napon keresztül dolgozott együtt a ZEN hallgatóival. A mind külföldön, mind belföldön elismert zenész nem tesz különbséget műfajok és stílusok között, hiszen a szenvedély közös. A munka eredménye egy együtt megírt és előadott dal lett.

Zen&Roll: Két napon keresztül dolgoztál együtt a Zenélő Egyetem hallgatóival a hangszerelés, zeneszerzés workshop keretében. Milyen élményeket hagyott benned a közös munka?

Barabás Lőrinc: Abszolút jókat. Közös zenélést terveztem annak érdekében, hogy a zeneszerzés, hangszerelés témakörét a gyakorlatban tudjuk körbejárni hallás és játszás alapján, ne csak zenéket hallgassunk passzív módon. Azt nem tudhattam előre, hogy a workshopon résztvevő 20 diáknak milyen lesz a zenei előképzettsége, milyen hangszeren játszanak, milyen zenét szeretnek és művelnek. Ennek feltérképezésével kezdtem a gyakorlatot, majd egy Weöres Sándor verset választottunk ki megzenésítésre, zenei kíséretet, kóruskíséretet írtunk hozzá, a végeredmény pedig egy három perces dal lett. Először a stúdión számítógép segítségével készítettünk egy kis vázlatot, majd itt, a zeneteremben adtuk elő közösen. Fontosnak tartottam, hogy egyrészt megismerjék a diákok a számítástechnika jelentette lehetőségeket a zeneszerzés, hangszerelés kapcsán, másrészt viszont meglegyen a zenélés élménye is. Fel is vettük a dalt, bár természetesen nem profi stúdióminőségben, a közös munka során pedig igyekeztem olyan elméleti ismereteket is átadni, amelyek szerintem hasznára válnak egy zenésznek; nem elsősorban zenetörténetről, zeneelméletről volt szó, hanem arról, hogy hogyan lehet különböző módokon megközelíteni a zenét.

Magas szintű klasszikus zenei képzésben részesültél, később kezdtél aztán „könnyű" zenével foglalkozni. A ZEN keretein belül most olyan hallgatókkal találkoztál, akik többsége hobbiból zenél, még ha aztán ezzel komolyabb céljai is vannak. Milyen megközelítésbeli, módszertani különbségeket jelent mindez?

Szeretném magam se könnyű, se komoly, se szomorú zenésznek tartani, hanem egyszerűen zenésznek. Ugyanezt képviseltem itt is: lehet, hogy valaki Panterával kezdi a napot, másvalakit egyáltalán nem vonz a keményebb zene, valaki az összes skálát tudja, másnak fogalma sincs ezekről, de a zenélés mindenkinél közös szenvedély. Ennek szellemében csináltunk olyan gyakorlatokat is, amelyek egyetlen zenei irányzathoz sem köthetőek: közösen zümmögtünk, a versek, szavak ritmusával foglalkoztunk, mert ezek sokkal több zenét rejtenek, mint az ember gondolná. „Sápadtan állnak a bozótok / megrezzennek a rigó-hangra" - ez a megzenésített Weöres Sándor versből való. Ha voltak is néha kisebb technikai problémák a hangszerekkel, ha néha voltak is ritmikai pontatlanságok, összeállt az egész, és mindenki beleadott mindent.

A zenei kultúra fejlesztésének, oktatásának sok példája van világszerte, és mindez meg is látszik az adott országok zenészeinek ismertségén, elismerségén. Mit gondolsz ebből a szempontból a Zenélő Egyetemről, mennyiben lehet ez hatással a magyar zenei kultúrára?

Ez egy fontos dolog, függetlenül attól, hogy a benne résztvevőből profi zenész, avagy zeneipari szakember lesz-e, vagy csak belekóstolnak a zenébe. Nagyon jó volt látni a stúdiót, a felszerelést – emlékszem a kezdeti beszélgetésekre és tervekre, most pedig mindez megvalósult. Tovább is lehet persze lépni, vannak dolgok, amiken lehet javítani, de már az nagy dolog, hogy elindult. A pontos hatást csak évek múlva látjuk meg, de egy ilyen kollektíva hatása mindenképpen csak pozitív lehet.

Fotó: Barabás Lőrinc Official