Legalább kétezer ember ugrált csütörtök este a Kiscsillag koncertjén a PEN nagyszínpadán, ám a ZEN&Roll stábjának még ez előtt lehetősége volt elkapni Lovasi Andrást és Lecskovics Lecsó Gábort pár kérdésre. Olajoshordó vagy rántotthús, avagy hogy látja a magyar könnyűzene két meghatározó alakja a kortárs rockéletet és az emberi szívet?
ZEN&ROLL: Hogyan készülnek a Kiscsillag számai? Manufaktúra alapján továbbgörgetitek és mindenki belerak, vagy teljes mértékben közös a munka?
Lovasi András: Ilyesfajta megkomponált rendszerünk nagyon nincsen. A szöveget általában én írom, de van, hogy Lecsó vagy Rezső is beszáll. Néha csak sorokat jegyzek le és ezeket később beépítem a végleges dalszövegbe. Kezdetben van egy basszusalapunk, dob, effektek, aztán erre kerül rá az énekdallam és a szöveg. Viszont van olyan is, amikor én találom ki az egész számot, ilyenkor elviszem a zenekarnak és közösen megbeszéljük. A dalszerzésben Lecsó meg én vagyunk a markánsak, de volt már rá példa, hogy az Ábel hozott anyagaiból válogattunk, így jött létre az Olajoshordó.
Z&R: Hogyan élitek meg azt, hogy a zenétek egy bizonyos behatárolható korosztálynak szól?
Lovasi András: A Kispál időszakában ez jól kivehető volt, viszont a Kiscsillagnál a koreloszlás már jóval szórtabb. Van, hogy körbenézel koncertkezdés előtt a kapuban, és az átlag életkor 25-30 közé tehető. A mostani tizenéves korosztálynak úgy látszik az előző évekkel szemben már nem nagyon jön be az úgynevezett alternatív zene, amit mi játszunk.
Z&R:A szívünk most Rántotthús vagy Olajoshordó?
Lovasi András: Ez jó kérdés. Innen látszik, hogy rengeteg dologra lehet asszociálni a szívről. Valóban, e kettő között nehéz bármiféle közös pontot találni.
Z&R: Amikor szöveget írsz, van bármiféle rituáléd, vagy csak nekiesel?
Lovasi András: A művészet eladhatósága érdekében nagyon sok mítosz lengi körül a művészetcsinálást. Én azt szoktam mondani, ilyenkor egyszerűen csak megjelenik egy kép a fejemben és leírom. Van amikor nem bírom rögtön folytatni, egy sort lejegyzek, aztán csak jóval később fejezem be. Van aki ezt a szikrát múzsának hívja, valaki a saját képzeletvilágának. A közelemben lévő zenésztársaim mindenhova füzettel járnak és szorgosan jegyzik az éppen aktuális ötleteiket. Ha nekem megjelenik valami iszonyat erős kép, azt én is leírom, és ha minél kevesebb dolog van, amivel ezeket rögzíteni tudom, annál több jó marad csak meg, viszont annál kevesebb is. De az, hogy már a telefonban is van jegyzettömb, azt eredményezi, hogy a rosszabb ötleteimet is nagyobb gyakorisággal írom le.
Z&R: Mit gondoltok a Zenélő Egyetemről?
Lovasi András: Ha ennek lesz eredménye a következő 5-6-8 évben, akkor ez egy jó kezdeményezés. Az ötlet biztosan jó, de csak akkor, ha tényleg lesz ennek jövője és érdemes volt megcsinálni. Mivel nem vagyok benne és nem tudom miről szól, ezért nem tudok erről ítélkezni, nem tudom a módszereket, a tanmenetet, de azt gondolom mindenképpen rokonszenves megmozdulás, és ahogyan a rokonszenves dolgok esetében lenni szokott, majd kiderül, milyen gyümölcsöket terem.
Lecsó: Idevehetjük a Radiohead példáját is: amikor gimiben elkezdtek együtt zenélni, később beiratkoztak zeneiskolába, de ez inkább jobban hasonlított a nálunk lévő Kőbányaira.
Lovasi András: Ha a ZEN is ilyen, akkor ez egy tök jó dolog, minél több hasonló lehetőséget kéne vidéken is bevezetni, mert az, hogy a Kőbánya elkezdett működni, évente 30-40 jó képességű zenészt ereszt a piacra, ami már most meglátszik. Például amikor a Compact Disco át akart állni élőzenére félplaybackről, akkor a Kőbányai zeneiskolából kerestek maguknak zenészeket. Sok olyan dobos került ki onnan, akik ma már nagy zenekarokban játszanak - erre nagy szüksége lett volna régen is a magyar popzenének. Ettől függetlenül rövid időn belül nem lesz ugrásszerű a magyar popvilág javulása, de ez is egy lépés, egy újabb tégla ahhoz, hogy valamikor a magyar zene ki tudjon lépni a nagyvilágba.
Szöveg: Richolm Orsolya
Képek: Pálvölgyi Panna
