A Hangulatsziget utolsó hétvégéje igazi ínyencséget tartogat a pécsi Király utca járókelőinek négy alkalmi utcazenész, a Beck testvérek, Likó Marci és Egyedi Péter. A Négy Muskétás egyedülálló zenei produkciójának debütálása előt az Óriásból és IHM-ből ismert és szerett Egyedi Péterrel beszélgettünk röviden az utcazenéről.
Zen&Roll : A Hangulatsziget fellépői jobban preferálják az utcazenélést, mint a zárt terű koncerteket. Te is hasonló véleményen vagy?
Egyedi Péter: Nincs nagy tapasztalatom a nyílt utcán való zenélésről. Teljesen más dolog, amikor valaki egyedül kiáll akusztikus gitárral, vagy amikor többtagú együttessel lép fel. Nekem csak az utóbbiról vannak emlékeim, így megfelelően nem tudnám leírni milyen ennek a fajta zenélési formának az érzése.
Zen&Roll: Az emberi közvetlenség miatt preferálja több zenésztársad is az utcazenélést. Te is így gondolod?
Egyedi Péter: Szerintem a dolog nyitja nem ezen múlik. A beltéri koncerteken is meg lehet teremteni a kontaktust a résztvevőkkel. Persze, idézem magam újra, ha valaki egyedül zenél, sokkal intimebb a viszony, de a kapcsolat a nézőkkel nem feltétlenül ezen múlik.
Zen&Roll: A Hangulatsziget egyik fellépője, Ian O’Sullivan Írországból érkezett, és örülne neki, ha hazája példájára Magyarországon is a városok arculatának fontos részei lennének az utcazenészek. Te erről mit gondolsz?
Egyedi Péter: Az erőltetett és megszervezett akciókat annyira nem szeretem. Amikor magától értetődően folynak a dolgok beleszólás nélkül, sokkal könnyedebb és természetesebb. Nem hiszem, hogy az utcazenészeket direkt kéne előre tolni; minden városban majd szép lassan kialakul ennek a tradíciója.
Zen&Roll: Holnaptól fogtok játszani négyesben. Amikor más zenészekkel hoz össze a sors, könnyen tudsz velük együtt dolgozni?
Egyedi Péter: Teljes mértékben. Ilyenkor nem is azon van a hangsúly, mi lesz a végtermék, hanem az emberi kapcsolatok kialakulásán. Jó együtt dolgozni másokkal, élvezzük, amit csinálunk, néha a spontán jammelésekből létrehozunk valami hatalmasat. A közös érdeklődés összefog minket, a véletlen találkozások kellemesen zajlanak, jól érzi magát ilyenkor az ember. Akkor válik számomra igazán izgalmassá a helyzet, amikor már 4-5 éve zenélek valakivel, ez idő alatt kölcsönösen egymást építjük, jó hatással vagyunk a másikra, mind zeneileg-mind emberileg.
