Londonból érkezett a Zenélő Egyetem workshopjára Barabás Lőrinc, aki két napon keresztül dolgozott együtt a ZEN hallgatóival. A mind külföldön, mind belföldön elismert zenész nem tesz különbséget műfajok és stílusok között, hiszen a szenvedély közös. A munka eredménye egy együtt megírt és előadott dal lett.
Zen&Roll: Két napon keresztül dolgoztál együtt a Zenélő Egyetem hallgatóival a hangszerelés, zeneszerzés workshop keretében. Milyen élményeket hagyott benned a közös munka?
Barabás Lőrinc: Abszolút jókat. Közös zenélést terveztem annak érdekében, hogy a zeneszerzés, hangszerelés témakörét a gyakorlatban tudjuk körbejárni hallás és játszás alapján, ne csak zenéket hallgassunk passzív módon. Azt nem tudhattam előre, hogy a workshopon résztvevő 20 diáknak milyen lesz a zenei előképzettsége, milyen hangszeren játszanak, milyen zenét szeretnek és művelnek. Ennek feltérképezésével kezdtem a gyakorlatot, majd egy Weöres Sándor verset választottunk ki megzenésítésre, zenei kíséretet, kóruskíséretet írtunk hozzá, a végeredmény pedig egy három perces dal lett. Először a stúdión számítógép segítségével készítettünk egy kis vázlatot, majd itt, a zeneteremben adtuk elő közösen. Fontosnak tartottam, hogy egyrészt megismerjék a diákok a számítástechnika jelentette lehetőségeket a zeneszerzés, hangszerelés kapcsán, másrészt viszont meglegyen a zenélés élménye is. Fel is vettük a dalt, bár természetesen nem profi stúdióminőségben, a közös munka során pedig igyekeztem olyan elméleti ismereteket is átadni, amelyek szerintem hasznára válnak egy zenésznek; nem elsősorban zenetörténetről, zeneelméletről volt szó, hanem arról, hogy hogyan lehet különböző módokon megközelíteni a zenét.
Magas szintű klasszikus zenei képzésben részesültél, később kezdtél aztán „könnyű" zenével foglalkozni. A ZEN keretein belül most olyan hallgatókkal találkoztál, akik többsége hobbiból zenél, még ha aztán ezzel komolyabb céljai is vannak. Milyen megközelítésbeli, módszertani különbségeket jelent mindez?
Szeretném magam se könnyű, se komoly, se szomorú zenésznek tartani, hanem egyszerűen zenésznek. Ugyanezt képviseltem itt is: lehet, hogy valaki Panterával kezdi a napot, másvalakit egyáltalán nem vonz a keményebb zene, valaki az összes skálát tudja, másnak fogalma sincs ezekről, de a zenélés mindenkinél közös szenvedély. Ennek szellemében csináltunk olyan gyakorlatokat is, amelyek egyetlen zenei irányzathoz sem köthetőek: közösen zümmögtünk, a versek, szavak ritmusával foglalkoztunk, mert ezek sokkal több zenét rejtenek, mint az ember gondolná. „Sápadtan állnak a bozótok / megrezzennek a rigó-hangra" - ez a megzenésített Weöres Sándor versből való. Ha voltak is néha kisebb technikai problémák a hangszerekkel, ha néha voltak is ritmikai pontatlanságok, összeállt az egész, és mindenki beleadott mindent.
A zenei kultúra fejlesztésének, oktatásának sok példája van világszerte, és mindez meg is látszik az adott országok zenészeinek ismertségén, elismerségén. Mit gondolsz ebből a szempontból a Zenélő Egyetemről, mennyiben lehet ez hatással a magyar zenei kultúrára?
Ez egy fontos dolog, függetlenül attól, hogy a benne résztvevőből profi zenész, avagy zeneipari szakember lesz-e, vagy csak belekóstolnak a zenébe. Nagyon jó volt látni a stúdiót, a felszerelést – emlékszem a kezdeti beszélgetésekre és tervekre, most pedig mindez megvalósult. Tovább is lehet persze lépni, vannak dolgok, amiken lehet javítani, de már az nagy dolog, hogy elindult. A pontos hatást csak évek múlva látjuk meg, de egy ilyen kollektíva hatása mindenképpen csak pozitív lehet.
Fotó: Barabás Lőrinc Official
