A kilencvenes évek visszajöttek és velünk is maradtak a Fishing on Orfű nulladik napján. A Kispál és a Borz két órányi örömzenét nyomott egy másik kultikus alterzenekar, a Pál Utcai Fiúk felvezetésével, az orfűi kempingben pedig egy tűt sem lehetett volna leejteni.
2014 a nosztalgia évének tűnik a magyar könnyűzenében, és bár ez nagy adagban kifejezetten veszélyes lehet, a Kispál és a Borz produkciója minden esetleges fenntartást kioltott bennünk. A négy évvel ezelőtti búcsúkoncert után most újra a klasszikus felállásban játszó Kispál nem haknizenekarként foglalta el a színpadot, hanem a magyar könnyűzene történelmének élő részeként, ráadásul leglendületesebb korszakukat, a kilencvenes évek első felének szellős, különös rock and rollját hozták magukkal.
A nulladik napra már áprilisban elfogytak a jegyek, így előre rettegve közelítettük a Fishinget órákig tartó sorbanállástól rettegve, de kellemes meglepetés ér minket: sor ugyan van, de gyorsan halad, a jegyek átvétele olajozottan megy. Belehallgatunk a többek között Kispál feldolgozásokat is játszó Második Műszakba a Made in Pécs színpadon, miközben a nagyszínpadon az Üllői Úti Fuck kezd bele a múltidézésbe. A magam részéről sajnos már 15 évvel ezelőtt sem érdeklődtem különösebben a faszik munkássága iránt, így némi bolyongás után irány az idén debütáló Fröccsudvar, ahol remek újításként literes kiszerelésben is árulnak fröccsöket mindenféle arányban. Megelégszünk az alpolgármesteri poszttal, majd belenézünk az egyedi kialakítású csónakszínpadon épp fellépő zenekarba, amelynek a nevét sehol sem találjuk a programban.
A nagyszínpadon eközben már gyűlik a közönség a Pál Utcai Fiúkra, amely amely bő két évtizeddel ezelőtt még a nagyobb zenekarnak tűnt a PUF-Kispál duóból. A két zenekar azonban aztán eltérő utakat járt be, így mára a PUF vált a Kispál előzenekarává – szerencsére fellépésük ezzel együtt is teljes értékű. A Pál Utcai Fiúk tavaly ünnepelte fennállásának harmincadik évfordulóját, egy órás koncertjük azonban egyáltalán nem öreguras – mindez persze annak is köszönhető, hogy az olyan dalok, mint az Utolsó év és a Bál, ma is harapnak, talán még jobban, mint korábban.
A Pál Utcai Fiúknak egy óra jut a feszes programban, ami épp elég a legnagyobb slágerek eljátszására, némi hiányérzet azonban így is marad bennünk. A közönség közben kezd hihetetlen méretet ölteni; az átlag életkor 30 körüli, de középiskolásokat is látni szép számmal, a Kispál több generációs zenekarrá vált.
Fél tíz után pár perccel színpadon a Kispál és a Borz klasszikus trió felállása, plusz egy vendéggitárossal. Nem csak a dalok, hanem a zenekar lelkesedése is visszaröpít minket 1994-be: Kispál András nagy lelkesedéssel lubickol újra a legvalószínűtlenebb gitárhős szerepében, Bräutigam Gábor kitűnően üti pofonegyszerű, ám a klasszikus Kispál hangzás elengedhetetlen részét képező ütemeit, Lovasi András pedig pedig teljesen ellazultan penget és énekel. Bársonyfüggöny, Barlangban dobolok; a koncert óriási lendülettel kezdődik. Bocsánat, ezek ilyen számok, gyorsan végetérnek – szabadkozik az első blokk után Lovasi, és a koncert nem ad túl sok lehetőséget az elmélyedésre, néhány dalon egyfajta megamixként rohan keresztül a zenekar.
Így is akadnak csemegék, például a még a kilencvenes évek elején írt, azonban már a 96-os Ülön megjelent Dal teázáshoz újragondolt verziója, amelyben Kispál András remek Pink Floyd szerű szólóval örvendezteti meg a közönséget. A zenekar felszabadultan hülyéskedik magával és a tenyerükből evő közönséggel, Kispál pantomint mutat be, Lovasi cigánykereket hány, Bräutigam Gábor pedig focitrükköket mutat be.
Az első három album szinte összes dala elhangzik, a Sika, kasza, lécről már valamivel óvatosabban szemezget a zenekar. A fináléban a Zsákmányállattal, Szőkített nővel és Ágy, asztal, tévével maxolja ki a nosztalgiát a Kispál és a Borz, majd jöhet a több szempontból is meglepő ráadásblokk.
A kötelező Helló után másodikként az elfelejtett gyermekkort megéneklő Előre Illéri csendül fel, „rég nem tudom, mi volt”, énekli az ezen a ponton némileg meghatottnak tűnő Lovasi András, majd érkezik az Ágy, asztal, tévé egy rejtett gyöngyszeme, a Rajtakaptál. „Rajtakaptál, nincs történet, nem vár itt semmi téged” - ironizál saját életművén a zenekar, a közönség persze máshogyan gondolja. Végül kapunk egy elhadart Jutkát, Kispál András közben csodálkozva figyeli szemmel láthatóan megkergült zenésztársát. Jövőre az ezredforduló körüli Kispál és a Borz lesz terítéken, meglepne minket, ha a lelkesedés kisebb lenne addigra.
Szöveg: ZEN&Roll
Fotó: Jakab Fruzsina