ZEN&Roll

A PEN  szombati napja valamivel kevesebb embert vonzott, mint a korábbiak, bár a Bőrgyár így sem volt kihalt. Ez valószínűleg ugyanannyira betudható a pénztárcák kiürülésének, mint az előző két nap kínálatához képest valamivel szerényebb felhozatalnak, és némileg furcsa időbeosztásnak; Pécs legkelendőbb könnyűzenei exportcikke, az éjszakákban tobzódó Psycho Mutants például este hétkor lépett fel a Neo előtt. Persze így is voltunk elegen kint a Bőrgyárban, és jól is tette mindenki, aki kilátogatott, hiszen ma adta a Zen&Roll színpad a három nap alatti legcombosabb műsorát. A Göcsei & Buzási Acousticot követő Last Chance keményebb hangvételére rendesen ráerősített a Backseat Burnin' kimondottan metalra specializált csapata.

A felvezetés után ekkor vette kezdetét a Harmada zenekar koncertje, ami egy egészen sujtós dimenzióváltást jelentett az addigi helyenként ugyan ügyes, ám látványosan amatőr kezdeményezések és a kőkemény zenei profizmus között. Az elsőtől az utolsó hangig kitalált és felépített produkció hallatán a PEN népe is komolyabban elkezdett a színpad körül gyülekezni. A Harmadát egy fiatal csapat, a Tablespoon követte. A srácok minden ifjúságuk és néha megmutatkozó tapasztalatlanságuk ellenére a garázsrock felső kategóriáját, mondhatni elitjét képviselik. Ötletes és kreatív zenei megoldásaik, lendületük kellőképpen felspanolta a már egyre terebélyesebb méretekben dagadó közönséget.

Az este csúcspontja minden kétséget kizáróan Magyarország egyik legenergikusabb, legtökösebb formációja, a The Talking Horse volt. A csapat tagjainak álma az, hogy a világon fellelhető legkeményebb rock zenét játsszák, és meg kell hagyni, hogy a legjobb úton haladnak a beteljesítés felé. Több száz ember tombolta végig féktelenül a bandának ezúttal kijutott 35 percet. Itt kell megjegyezni, hogy a szerkesztőség kabalaállataként jelen lévő Zazi, a ZENefánt kis híján áldozatául esett a tömeg vérszomjának, csak a legutolsó pillanatban tudtuk megmenteni. Némiképp csapzottan, megtaposva, de köszöni jól van.

Bár a régi tündöklést nem sikerült maradéktalanul visszaállítani, de a 2013-as Pécsi Egyetemi Napok az első komolyabb egyetemi fesztivál, ami 2010 óta képes volt ennyi embert összehozni és ilyen hangulatot teremteni. Köszönjük PEN!

A ZEN&Roll stáb legnépszerűbb tagja Zazi, az elefánt volt, aki híres zenészek aláírásaival gazdagodott a három nap során, és a Talking Horse koncerten őrjöngő tömeget is túlélte belevaló PEN veterán módjára. Zazi igazi party animal lett, remélhetőleg még sok PEN-en láthatjuk! 

A PEN első napján adott remek koncertet Péterfy Bori & Love Band. A gyerekszülés után visszatérő Péterfy Borival többek között arról beszélgettünk, milyen nőként a magyar popszakmában, és miért jobb a ZEN, mint a tévés tehetségkutatók.

ZEN&Roll: Szerinted nehezebb nőként részt venni a magyar popkultúrában?

Péterfy Bori: Egyértelműen nehezebb, alapból sokkal férfiasabb munka egy zenekar frontemberének lenni. Ez az életforma együtt jár rengeteg utazással, gyakori az éjszakai hazamenetel, egy férfinak ez sokkal könnyebben megoldható, mint egy nőnek. Hat év után ez a második alkalom, hogy gondoltak rám, és betettek egy tükröt a backstage-be. Egy nőnek az elvárása nagyobbak, át szeretné venni a fellépőruháját, sminkelne, erre megfelelő körülmény szinte sehol sincs. Nekem már volt időm megszokni ezt, de nyilván jobb lenne, ha adottak lennének ezek az apró dolgok.

Neked egészen merész és energikus természeted van, adódott-e bármi konfliktusod ebből adódóan?

Nem, nem emlékszem, hogy lett volna ebből bármi problémám. Nyilván megosztó személyiségnek szokták hívni az olyan típusú embereket, mint amilyen én vagyok, aki eltér a megszokottól, és ebből adódóan válthat ki ellenérzést. Színészként már elfogadtam, hogy a színpadon levő alakot ugyanannyian utálják, mint szeretik.

Mennyiben befolyásolja a zenekar működését, az, hogy anya lettél?

Egy évet kihagytunk, tavaly nyáron is sokkal kevesebb koncertet vállaltam, mint amennyit lehetett volna. Természetesen nem olyan egyszerű ezt megoldani. A mai PEN fellépés után megyünk tovább koncertezni és csak vasárnap este fogok végre hazakeveredni - ezeket a helyzeteket meg kell tudni oldani. Az élet ezáltal is sokkal bonyolultabb, nem tudom magamat rendesen kipihenni, amikor hajnalban érek haza koncertről. Ez mind magánéleti probléma, ami minden nőnél természetes, ha a gyereknevelés mellett dolgozik.

Ha újrakezdhetnéd az életedet, megváltoztatnál benne valamit?

Rengeteg mindent. Későn érő típus vagyok, emiatt anno sok kalandban benne voltam, de ez a fiatalsághoz hozzá jár. Sok butaságot elkövet ilyenkor az ember, emiatt később úgy érzi, éveket eltékozolt felesleges kapcsolatokra. Ilyesmit megbántam én is, volt olyan férfi, akivel visszanézve nem töltöttem volna együtt X éveket- de mégis megtettem. Van, igen, sok minden van, amin jó lett volna változtatni.

Mit gondolsz a Zenélő Egyetemről, hallottál már róla?

Minden, ami a fiataloknak lehetőséget ad, bármilyen megvalósításban jó - főleg hogyha ez a művészettel kapcsolatos. A mai Magyarországon sajnos nagyon nem működnek ezek a dolgok, a kormány eléggé kultúraellenes. Ez a Zenélő Egyetem ötlet baromira tetszik, több értelme van, mint a tévés tehetségkutatóknak, amelyek évente kitermelnek hatvannyolcezer jó hangú fiatalt, akik utána magukra hagyva állnak, és nem tudják, mi fog majd velük történni. Inkább a zenekarokat kellene támogatni. Most hallok a ZEN-ről először, de nagyon szimpatikus.   

Szöveg: Richolm Orsolya

Kép: Pálvölgyi Panna

A Magashegyi Undergrounddal lépett fel az idei PEN-en Szepesi Mátyás, aki azonban menedzserként, szervezőként legalább annyira ismert, mint zenészként: többek között a Brains és az ÓRIÁS menedzsereként és a Zöld Pardon szervezőjeként dolgozik és dolgozott. A Zenélő Egyetem igen aktív tutorát a Szoba Sessionsben kaptuk el egy rövid beszélgetésre péntek este.

ZEN&Roll: Meglehetősen sok minőségben vagy itt most a PEN-en. Mivel telnek a fesztiválnapjaid?

Szepesi Mátyás: Két produkcióm is van most itt: az egyik a Magashegyi Underground, amellyel egy óra múlva lépek fel, a másik a Random Trip nevű improvizációs bulisorozat, amelyben tegnap este gitároztam. Most pedig berángattak a Szoba Sessionbe, ahol a Beck család első spontán zenekari fellépése zajlott épp az előbb. Én vagyok az egyetlen nem Beck tag, szóval kicsit úgy érzem magam, mint a Kings of Leonban az egyik unokatestvér. Emellett igyekszem figyelemmel kísérni a ZEN&Roll színpad programját, és Alex barátomnak (Szénássy Alex – szerk.) volt tegnap itt egy ZEN-es kurzusa, amibe belenéztem, és nagyon élveztem.

Tudni lehet rólad, hogy miközben zenészként is igen aktív vagy, menedzserként és koncertszervezőként is dolgozol, nem akármilyen szinten. Mennyire nehéz összeegyeztetni ezt a két feladatkört az életedben és szakmai karrieredben?

Tudatos szakmai karrierről esetemben nem lehet beszélni. Mint sokan mások, tizennégy éves koromban én is elkezdtem zenélni, több zenekarom is volt, és ezeken keresztül csöppentem bele a szervezői szakmába. Aztán harmincvalahány éves koromban ott találtam magam, hogy épp nincs zenekar, amiben játszanék, a szervezői karrierem viszont egyre komolyabb. Négy-öt évig aztán ez volt a domináns, de bármilyen jó is volt ez szakmailag, emberileg azért hiányzott a zenélés. Folyamatosan érlelődtek bennem a dalok, és másfél-két éve újra van két zenekarom, miközben szervezőként is tovább dolgozom, szóval paradox módon ez természetesen alakult így. Persze most már tudatosan csinálom mind a kettőt, és a zenélés az egyik, a szervezés pedig a másik agyféltekémet dolgoztatja meg. Ha valamelyikben hiányérzetem támadna, azt a másik révén tudom pótolni. Most épp kellemes egyensúlyi állapot van, és szerintem ez a két dolog átjárható: egy zenésznek is jó, ha néha tudatos, és egy menedzsernek is, ha néha enged az ösztöneinek és alkotó munkának fogja fel, amit csinál. Persze meg kell húzni a határt: olyan zenekart, amelyben játszok, nem menedzselnék, mert akkor leégne a processzor. Az alkotói részben érzelmileg vagy érintett, a másikban pedig te vagy az ellensúly.

A Zenélő Egyetem tutora is vagy, zenekari menedzsmentből tartasz workshopokat. Mit tud nyújtani ezen a téren szerinted a ZEN, és mi kell ahhoz, hogy valaki jó menedzser legyen?

A legfontosabb dolog a nyitottság, és persze rengeteg tapasztalat, ismeret kell, amikből Magyarországon azért komoly hiány van, hiszen nincsenek egységes képzések, irodalom. Itt jön a képbe a ZEN, amely keretében én nagyon szívesen osztom meg a tapasztalataimat, mert szerintem ezekből lehet leginkább tanulni, ez olyan műfaj, ahol a más kárán tanul leginkább az ember. Egy jó zenekari menedzsernek ismernie kell a könnyűzenei piacot, és saját zenekarát, hogy hitelesen tudja képviselni a világ felé: mi nem fröccsöntött papucsokat árulunk, fontosak az érzelmek.

Több csoportod is volt már, mik az eddigi benyomásaid a hallgatókról?

Nagyon helyesek, bár nagy szórás van köztük: valaki teljesen zöldfülűként érkezik, míg mások már megmártóztak valamilyen szinten a műfajban, akár rádiós szerkesztőként, akár a barátaik koncertjeit szervező zenészként, és olyan is akadt, aki már országosan sikeres zenekaroknál dolgozott roadként. Épp ezért jók a kurzusok, mert mindenki nagyon nyitott és mindenki nagyon figyel, és arra is törekszem, hogy a tapasztaltabbak beszámoljanak élményeikről, mert ez a mi közös kincsünk, ez a mi tőkénk.

Szöveg: Stemler Miklós

Kép: Pálvölgyi Panna 

Szajhák, csirkék, agymenés. A csütörtök esti órákban a Converse sátor kellőképpen vonzotta már Soerii és Pooleken edződött embertömeget. A Valahol messze, Brutális nyár és Tanga slágerek megtették hatásukat, az elmaradhatatlan hangulat kielégítette a tombolni vágyó egyetemisták igényeit. A koncert után lehetőségünk nyílt egy rövid beszélgetésre Takács Zoltán Jappánnal, aki a Heaven Street Seven és Soori&Pollek mellett "civilben" a ZEN tutoraként is dolgozik.

Miért csináljátok ezt az egészet? Polgárpukkasztás vagy szimplán jól érzitek magatokat ebben a szerepben?

Takács Zoltán Jappán: Azért vannak kurvák meg csirkék a színpadon, mert anno tök jó dolognak tartottuk, hogy legyen valami show műsor. Találtunk csirke jelmezt, találtunk kurvát, és hála az égnek szerves csapattá kovácsolódtunk össze. Borzasztó boldog vagyok, hogy ezekkel az emberekkel dolgozhatok együtt, mindenki szabadon veti bele magát a teljes őrületbe Miértje nincsen, szórakoztatni akarunk, és lehetőség szerint nem csak audiálisan, hanem vizuálisan is.

Szeretitek a részeg egyetemistákat?

Ki nem állhatjuk a részeg lányokat - na jó, ez nem igaz. Igen, persze, nagyon imádjuk, amikor körbe rajongnak bennünket. A koncertjeinkre általában már eleve részeg emberek jönnek el, nagyrészt csajok, de mindenkit nagyon szeretünk (nevet). Ezért csináljuk ezt az egészet, hogy jól érezzék magukat a színpad másik oldalán.

Ki a célközönségetek?

Ezen már sokat gondolkodtunk. Elsősorban a kollégisták, másodrészben, akiknek van bármiféle hajlamuk, hogy görbe tükröt tartsanak a világ felé, mert mi is ugyanezt csináljuk. Azért készítünk popslágereket, mert úgy gondoljuk, jó dalokat írunk, próbáljuk úgy megcsinálni őket, hogy minél több embernek tetszenek – aztán a végén kiderült, hogy egy olyan slágert írtunk, ami megint csak paródia.

Tutorként dolgozol a ZEN-ben. Mit gondolsz a kezdeményezésről és mik az eddigi tapasztalataid?

Egyértelműen jónak tartom. Szerintem itt nem kifejezetten az egyetemistákon van a hangsúly, hanem a fiatalokon, akik csinálhatnak jót vagy rosszat, a lényeg, hogy van egy fórum, ahol megmutathatják magukat.így a hozzáértők tanácsai révén képet kapnak, hogy merre tovább, vagy éppen miért ne tovább. Az, hogy mi fog kisülni az egészből, még én sem látom át, de ZEN-es hallgatóimat végigmérve úgy gondolom, hogy van legalább hat olyan ember, akiknek helye van a magyar zenei szakmában. Egy ekkora ország esetében ez nagy szó.

Mit üzentek még a népeknek?

Május 11-én koncertünk lesz a budapesti Zöld Pardonban, mindenki jöjjön el!

Szöveg: Richolm Orsolya

Fotó: Pálvölgyi Panna

Talán még az első napot is felülmúlta az embertömeg a Bőrgyárban péntek este, ami persze nem volt meglepő az erős mezőnynek köszönhetően. A Tankcsapda, HS7, Subscribe, Vad Fruttik , Magashegyi Underground mellett az egyre népszerűbb ZEN&Roll színpad is gőzerővel üzemelt.

Természetesen a húzónevek mellett számos kisebb kaliberű, ám a legtöbb esetben hasonlóan minőségi produkciót nyújtó formáció is közreműködött a siker érdekében. Érdemes itt kiemelni a Zen&Roll színpad mai etapjában muzsikáló feltörekvő tehetségeket. A már országos szinten ismert Járai Márkot az erős fúziós megoldásokkal dolgozó, vérprofi Dip-trio követte, majd utánuk a pécsi jazz szcéna kréméből verbuválódott Poe Jass Special koncertjét tekinthették meg a fesztiválozók.

Aki Poe-ék után is a színpad közelében maradt, akár egy időgépben is érezhette magát, hiszen a 80-as évek szintipop korszakának legelszállósabb szkafander zenéi támadtak fel a Soyuz7 tolmácsolásában. Az űrsétából, viszont kíméletlen eréllyel szakítottak ki mindenkit az Eozin Ghetto hétpróbás hip 'n' roll gengszterei. A súlyos ritmusok, kemény riffek és a golyószóró intenzitását megszégyenítő sebességgel szaggató rap betétek méltó záróakkordjai voltak a Zen&Roll második napi felhozatalának.

Összegezve a mai napon történteket, bánhatják azok, akik nem látogattak ki még eddig a fesztiválra. Persze ezt még holnapig bepótolhatják, ami eléggé javallott is, mivel a PEN záró epizódját a pécsi dark rock 'n' roll csapat a Psycho Mutants fogja felvezetni, majd többek között fellép még a Belga, a Brains és a P.A.S.O. is.

A ZEN-es kereteken belül hang- és fénytecnikai előadásokat tartó Urbán Ernő szűk létszámú gyakornoki csapatával már napokkal ezelőtt kint járt terepszemlén a PEN-nek helyt adó Bőrgyár területén. Az eddig javarészt csak elméletben oktatott technikai dolgokat a diákok ezekben a napokban saját bőrükön is kipróbálhatják.

A Converse, illetve Zenélő Egyetem színpadoknál dolgoznak a gyakornokok, felügyelet mellett készítik el a szükséges beállásokat. Az egyetemisták magukra vannak hagyva kisebb csoportokban, de probléma esetén segítséget kérhetnek oktatójuktól. A tapasztaltabbak a Converse-nél, míg a kezdők a ZEN színpadon kísérletezhetnek eddigi tudásuk birtokában.

Az Amerikában és Európában komoly rajongóbázissal rendelkező stílus az Ivan&The Parazol személyében már magyarországi képviselővel is rendelkezik. A stílus követői a hatvanas évek végére, illetve a hetvenes évek elejére jellemző rock zenét játsszák, ugyanúgy táplálkoznak a Led Zeppelin, mint a Black Sabbath, vagy Jimmy Hendrix teremtette hagyományokból, csak a jelen kor követelményeinek és a technika adta lehetőségeknek megfelelően kicsit keményebb sounddal szólalnak meg. Ilyen zenekar például az amerikai Radio Moscow, vagy a hasonlóképp tengerentúli gyökerekkel rendelkező Rival Sons is.

Az Ivan&The Parazol tökéletesen megfelelt a műfaj által támasztott valamennyi elvárásnak. Profin és lendületesen szóltak, Balla Máté a zenekar gitárosa odáig fokozta a rock zene hőskora iránti lelkesedését, hogy konkrétan beöltözött Jimmy Hendrixnek. Összességében az Ivan&The Parazol nagyon erős felvezetője volt a PEN második napjának, olyannyira, hogy az őket követő, nagyobb hírnévvel rendelkező zenekaroknak is komolyan össze kell szedniük magukat.

A csapat bemutatkozó lemeze 2012-ben jelent meg Mama Don't You Recognize Ivan & The Parazol? - címmel. Minden rockzene kedvelőnek ajánlott a meghallgatása.

Legalább kétezer ember ugrált csütörtök este a Kiscsillag koncertjén a PEN nagyszínpadán, ám a ZEN&Roll stábjának még ez előtt lehetősége volt elkapni Lovasi Andrást és Lecskovics Lecsó Gábort pár kérdésre. Olajoshordó vagy rántotthús, avagy hogy látja a magyar könnyűzene két meghatározó alakja a kortárs rockéletet és az emberi szívet?

ZEN&ROLL: Hogyan készülnek a Kiscsillag számai? Manufaktúra alapján továbbgörgetitek és mindenki belerak, vagy teljes mértékben közös a munka?

Lovasi András: Ilyesfajta megkomponált rendszerünk nagyon nincsen. A szöveget általában én írom, de van, hogy Lecsó vagy Rezső is beszáll. Néha csak sorokat jegyzek le és ezeket később beépítem a végleges dalszövegbe. Kezdetben van egy basszusalapunk, dob, effektek, aztán erre kerül rá az énekdallam és a szöveg. Viszont van olyan is, amikor én találom ki az egész számot, ilyenkor elviszem a zenekarnak és közösen megbeszéljük. A dalszerzésben Lecsó meg én vagyunk a markánsak, de volt már rá példa, hogy az Ábel hozott anyagaiból válogattunk, így jött létre az Olajoshordó.

Z&R: Hogyan élitek meg azt, hogy a zenétek egy bizonyos behatárolható korosztálynak szól?

Lovasi András: A Kispál időszakában ez jól kivehető volt, viszont a Kiscsillagnál a koreloszlás már jóval szórtabb. Van, hogy körbenézel koncertkezdés előtt a kapuban, és az átlag életkor 25-30 közé tehető. A mostani tizenéves korosztálynak úgy látszik az előző évekkel szemben már nem nagyon jön be az úgynevezett alternatív zene, amit mi játszunk.

Z&R:A szívünk most Rántotthús vagy Olajoshordó?

Lovasi András: Ez jó kérdés. Innen látszik, hogy rengeteg dologra lehet asszociálni a szívről. Valóban, e kettő között nehéz bármiféle közös pontot találni.

Z&R: Amikor szöveget írsz, van bármiféle rituáléd, vagy csak nekiesel?

Lovasi András: A művészet eladhatósága érdekében nagyon sok mítosz lengi körül a művészetcsinálást. Én azt szoktam mondani, ilyenkor egyszerűen csak megjelenik egy kép a fejemben és leírom. Van amikor nem bírom rögtön folytatni, egy sort lejegyzek, aztán csak jóval később fejezem be. Van aki ezt a szikrát múzsának hívja, valaki a saját képzeletvilágának. A közelemben lévő zenésztársaim mindenhova füzettel járnak és szorgosan jegyzik az éppen aktuális ötleteiket. Ha nekem megjelenik valami iszonyat erős kép, azt én is leírom, és ha minél kevesebb dolog van, amivel ezeket rögzíteni tudom, annál több jó marad csak meg, viszont annál kevesebb is. De az, hogy már a telefonban is van jegyzettömb, azt eredményezi, hogy a rosszabb ötleteimet is nagyobb gyakorisággal írom le.

Z&R: Mit gondoltok a Zenélő Egyetemről?

Lovasi András: Ha ennek lesz eredménye a következő 5-6-8 évben, akkor ez egy jó kezdeményezés. Az ötlet biztosan jó, de csak akkor, ha tényleg lesz ennek jövője és érdemes volt megcsinálni. Mivel nem vagyok benne és nem tudom miről szól, ezért nem tudok erről ítélkezni, nem tudom a módszereket, a tanmenetet, de azt gondolom mindenképpen rokonszenves megmozdulás, és ahogyan a rokonszenves dolgok esetében lenni szokott, majd kiderül, milyen gyümölcsöket terem.

Lecsó: Idevehetjük a Radiohead példáját is: amikor gimiben elkezdtek együtt zenélni, később beiratkoztak zeneiskolába, de ez inkább jobban hasonlított a nálunk lévő Kőbányaira.

Lovasi András: Ha a ZEN is ilyen, akkor ez egy tök jó dolog, minél több hasonló lehetőséget kéne vidéken is bevezetni, mert az, hogy a Kőbánya elkezdett működni, évente 30-40 jó képességű zenészt ereszt a piacra, ami már most meglátszik. Például amikor a Compact Disco át akart állni élőzenére félplaybackről, akkor a Kőbányai zeneiskolából kerestek maguknak zenészeket. Sok olyan dobos került ki onnan, akik ma már nagy zenekarokban játszanak - erre nagy szüksége lett volna régen is a magyar popzenének. Ettől függetlenül rövid időn belül nem lesz ugrásszerű a magyar popvilág javulása, de ez is egy lépés, egy újabb tégla ahhoz, hogy valamikor a magyar zene ki tudjon lépni a nagyvilágba.

Szöveg: Richolm Orsolya

Képek: Pálvölgyi Panna