Az országjáró turnéját Pécsett megkezdő Ákos nagy sikerű koncertjével startolt el a Pécsi Egyetemi Napok. A koncertet megelőző délutáni próba után Ákos a ZEN&Roll újságírójával beszélgetett a kezdetekről, a fesztivál és a koncertezés intézményének kapcsolatáról és Orwellről. Kiderült az is, mi köze van a tehetségnek a bérlethez.
ZEN&Roll: A kezdetek kezdetén hol és milyen közönség előtt léptél fel?
Kovács Ákos: Kezdetben gimnáziumi zenekaraim voltak, főleg a suliban játszottunk. A Bonanza Banzai az első időszakban, ’87-88 folyamán a Petőfi Csarnokban lépett fel, elektronikus zenére fogékony közönség előtt. Később voltak haknifellépések is, de ezekről elég hamar lemondtunk, mert a playback-bulikon csak elég méltatlan körülmények között lehetett játszani. Egyszer egy vidéki diszkóban énekeltem, hogy Calypso, és akkor azt mondtam, ebből elég. Egyébként sok zenekarnak jó pénzkereset volt a hakni, talán még ma is az, de abban az időben kezdő szinten alig volt más lehetőség. Ha akkor tovább folytatjuk a kisebb kaliberű fellépéseket, valószínűleg sohasem jutunk el a Budapest Sportcsarnokig.
Z&R: Gondolom, ez nem egyik napról a másikra sikerült.
Különös, nem tervezhető és szerencsés körülmények találkozása kellett a sikerhez. Úgy éreztem, szegény Calypso nem illik a kocsmába, nem akarok hordón állva énekelni. Énekesként, szövegíróként, frontemberként soha nem a szórakoztatás volt a célom. Olyan zenéket hallgattam ifjabb koromban, amelyek megmozgatták a fantáziámat, érdeklődésre sarkalltak sok olyan kérdés iránt is, amire a zene nélkül nem is gondoltam volna. Ezzel az alappal indultam a zenélés, a dalszerzés felé, és szerencsére rám talált az a közönségréteg, amely fogékony volt erre a hozzáállásra. Az ilyesmit nem lehet tudatosan létrehozni. Ez a műfaj alapvetően intuitív. Az intuíció, ha jól értelmezem a szót, nem mást jelent, mint belső tanítást. Magyarul megérzésnek mondjuk, ráérzünk valamire, ami vezet minket. Szeretem azt hinni, hogy a lélek vezet. A tisztaság lelke, az igazság lelke, a szeretet lelke, ami minden ember sorsában működik, aki hagyja.
Még a zenei karrier előttről van valamilyen meghatározó fesztiválélményed?
Több mint huszonöt éve állok színpadon, előtte itthon csak elvétve voltak ilyen rendezvények. Azóta az úgynevezett fesztiválkultúra gyakorlatilag a koncertezés helyébe lépett. Az önálló előadás lehetősége a legtöbb hazai előadónál csak klubszinten merül fel. Ilyen tekintetben kifejezetten szerencsésnek mondhatom magam, legutóbb decemberben töltöttük meg az Arénát egy önálló bulival.
És az első fesztiválos fellépés?
A Hegyaljára hívtak meg először. A fesztiválok jelentős része Magyarországon kezdetben úgy működött, hogy kibéreltek valami hangot és fényt, és az alá állítottak be minden zenekart. Nálunk régóta a produkció lényeges része a látvány és a megszólalás minősége is, következésképpen akkor tudtunk elfogadni egy fesztiválmeghívást, ha a szervezők megértették, hogy mi komolyabb koncertélményt szeretnénk adni, és ez más technikai igényekkel jár, mint amit megszoktak. Ebből volt sok anyázás, meg hogy az Ákos háklis, aztán jött a Hegyalja meghívása, és kiderült, hogy nem is mondunk akkora hülyeséget. Azóta rendszeres fellépője vagyok a fesztiváloknak, a VOLT-ra egyenesen hazajárok. Idén már tizenegyedszerre lépünk fel Sopronban, mindig szeretettel fogadnak, a közönség mindig hatalmas bulit csinál. Tavaly a húszéves Sziget nulladik napjára is kaptunk meghívást, negyvenezres tömegnek játszottunk, komoly siker és nagy élmény volt. Amikor kölyök voltam, annak az előadónak a koncertjére mentünk, aki érdekelt. A fesztiválok inkább arról szólnak, hogy sok a jó csaj, olcsó a sör és szól valami zene. Így viszont olyan embereket is el lehet érni, akik egy önálló koncertre talán nem jönnének el.
Igen, pont ezért is jó egy fesztivál, hogy meg lehet ismerni más zenekarokat is…
Ez számunkra – negyedszázadnyi koncertezés után is – jó bemutatkozási lehetőség. Rólam kígyót-békát összehordott már a sajtó egy jól körülhatárolható része, itt meg kiderülhet, hogy mi is csak emberek vagyunk, sokat készülünk egy előadásra és igyekszünk a magyar lehetőségeken túlmutató produkciót színpadra állítani. Ha csak egyetlen új néző megérzi ezt, már érdemes volt idejönni.
Mennyire érzed telítettnek a zenei piacot Magyarországon? Van esélyük a
tehetségeknek?
Magyarországon aligha lehet valós zenei piacról beszélni. Az új előadóknak egyre nehezebb érvényesülni, különösen azért, mert a televíziós tehetségkutatónak mondott showműsorokon kívül más lehetőség szinte alig van. Nem túl rózsás a helyzet, de a tehetség általában előbb-utóbb úgyis kiküzdi magának a figyelmet. A tehetség a személytől majdnem független lehetőség, csak használja azt, akinél lakik. Ugyanakkor edzeni kell ahhoz, hogy megmaradjon, mert a sokat pihentetett, kényelmesen használt tehetség elpárolog. Nem lehet
rá bérletet váltani.
Kifejtenéd bővebben a televíziós tehetségkutatókról a véleményedet?
Az említett műsorok lényegüket tekintve nem tehetségkutatók, hanem inkább a televíziós valóságshow-k zenés változatai. Jó énekeseket megmutathatnak az ilyen műsorok, de a tehetség ennél sokrétűbb dolog, más törvények szerint működik. Ugyanakkor a javára lehet írni ennek a műsortípusnak, hogy – lényegében véletlenül! – olyan értékes előadókat is bemutatott, mint Rúzsa Magdi vagy Janicsák Veca.
Hogyan kapcsolódik az 1984-es lemezhez a 2084?
Szerintem önmagáért beszél a cím, nem magyaráznám. Az Orwell által felismert szándék továbbra is él a világban, de az általa leírt módszerek sokat finomodtak és sokkal hatékonyabbak ma. A közvéleményt állandóan manipulálni kívánó erő rájött, hogy a színtiszta erőszak ellenállást szül. Sokkal hatékonyabb, ha minket is bevonnak saját hülyítésünk folyamatába. A tömegmédiumok addig szajkózzák a félkészre főzött véleményüket, hogy a sokat hallott ostobaságokat hajlamosak vagyunk a gyengeség vagy a mindenre kiterjedő tájékozódásra való képtelenség okán beépíteni a saját érvrendszerünkbe. Ez szó szerint ördögi folyamat, sikerült a saját bőrömön megtapasztalni. Nem egyszer éreztem tehetetlenséget, amikor színtiszta hazugságot írtak rólam címlapon. Ez ellen nem lehet védekezni, de két dolgot tehet az ember: vagy elmondja, hogy ez hazugság – de persze addigra már egymillió ember olvasta –, vagy egyszerűen nem vesz tudomást róla. Nem szabad párbeszédet kezdeni ezzel a szinttel, egyszerűen figyelmen kívül kell hagyni a rágalmakat. Így tanultam meg, hogy ha hallok valakiről valami rosszat, vagy úgy érzem, hogy durván befolyásolni akar egy hír, egyszerűen elengedem a fülem mellett.
Tehát egyfajta kritikai gondolkodást kell kialakítani…
Saját világot, világos elveket inkább. A kritikai gondolkodásra nem kell senkit rászoktatni, itt mindenki akkora kritikus, mint egy ház. A mindent megkérdőjelezés társadalmi közegében élünk.
A 2084 időszakos, nosztalgikus visszalépés, vagy ezen a vonalon haladsz tovább?
Remélem, hogy nem visszalépés. Régi formai elemeket használunk, a cím is, a hangszerelési fogások is erre utalnak. Mondhatjuk úgy, hogy ez retrofutuisztikus, a régi jövőképet újrafogalmazó formai játék, amit eddig nagyon jól vett a közönség.
A gyerekeidnél mennyire játszik szerepet a zene?
Szeretném, ha jobb zenészek lennének, mint én. Marci fiam évekig zongorázott, tizenévesen abbahagyta és a sport felé fordult. Anna is tanul zongorázni, valószínűleg nem lesz virtuóz, de például kezdettől komponál kisebb saját darabokat. Kata és Julcsi még kicsik, nem zenélnek, úgyhogy a miénk nem a Bach-család. Izgalmas, tiszta emberek a gyerekeim, a zenéhez való viszonyuk is más, mint a miénk volt. Gyerekkorunkban nehezebb volt új dolgokat megismerni, ezért ami eljutott hozzánk, az felértékelődött. Egy bármikor letölthető mp3 élménye aligha hasonlítható össze azzal, amikor tapiztuk a borítót, Országh-szótárral fordítottuk a szövegeket és akár hónapokig elemeztünk egy refrént.
A korlátlan hozzáférhetőségtől függetlenül a mai fiataloknak is lehetnek példaképei…
A mai srácok jelentős részéből kiirtották a tekintélytisztelet minden formáját. A „kritikai gondolkodást” olyan mélyen ültették a szívükbe, hogy mindennek csak a fonákját látják meg. Kevés olyan ember van, akit ne érintett volna meg az állandó kételkedés. Pedig egyetlen megfellebbezhetetlen tekintély mindig lesz a világban, akkor is, ha már nem lesz ember, aki felismeri. Az első és az utolsó embert is ez az erő hozta létre. Csupa szeretetből.
